Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

8. Haubner Máté

50 csak azt mondta volna: itt állok, máskép nem tehettem! Nem is csupán a pásztorlevél, hanem még inkább a bátor védekezés következménye volt, hogy hatévi államfogházra ítélték. Egyideig Pozsonyban, azután Kufsteinban volt fogoly. Mintha itt idősb Wesselényi Miklós, Kazinczy Ferenc, Bacsányi János és Szentjóbi Szabó László szelleme ihlette volna meg. Irta a szép vigasztaló leveleket övéinek és a távolban is megmaradt elhagyott családja fenntartó oszlopának. Császári érzésű és vakbuzgó tiroli őrei is tisztelettel meghajoltak előtte és megszerették az „eretnek-forradalmár"-t. A császári kegyelem két év múlva megnyitotta börtöne ajtaját. De győri állomását és püspöki hivatalát nem foglalhatta vissza. Sopronba internálták. Ez akkor, mint kerületi székváros, tömve volt schwarzgelb Bach-huszárokkal. De itt is mindenki tisztelte és önkéntelenül is meghajolt egyéniségének varázsa előtt. A hatalom előtt azonban kegyvesztett maradt. Csak liáromeszítendei huza-vona után engedték meg, hogv 1856-ban elfogadhassa a sopronvármegyei nagygeresdi virágzó falusi gyülekezet meghívását. Ennek derék papja, Pálfy József 1853-ban soproni tanár lett. Következett a Pátens kora. Ennek visszavonása után 1860 tavaszán a felsőbbség engedélyét nem kérve, diadalmenetben hozták el Haubnert Nagvgeresdről a kőszegi rendkívüli kerületi gyűlésbe és mint jogszerű püspököt ünnepelték. Az augusztusi győri rendes közgyűlésen pedig újra beiktatták püspöki székébe. Nem csupán egyházi, de nagy nemzeti ünnep volt ez. Katholikusok és protestánsok testvéri egyetértésben lelkesedtek Haubnerért, mint a nemzet hőséért.