Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

8. Haubner Máté

51 Bizony szerénysége és keresztyéni alázatossága sem tudott mindig kitérni a magyar módra tű 1 ­pezsdülő ünnepeltetés elől. A kőszegi és soproni ünneplések melegét és nem­zeti jelentőségét már gyermeki lélekkel átéreztem én is, mikor atyám, e két gyűlés egykori tagja, el­elmesélte nekem ezek felemelő jeleneteit. 1861-ben győri lelkészi állását is újra elfoglal­hatta. De már 1866-ban agg korára és törődöttsé­gére hivatkozva, megvált lelkészi hivatalától és püspöki méltóságától. Maga iktatta be a püspöki székbe utódát, az áldott jó Karsay Sándort, aki­hez engem is sok kedves emlék és a hála érzése kapcsol. Haubner még tizennégy évig élt Sopronban, hű­séges fiának, Rezsőnek, a kiváló orvosnak házában. Magam is láttam, mint kis diák a nagy püspököt, mikor fiánál, az ifjúság atyjánál, ingyenes orvosá­nál jártam. Hozzám is volt néhány jóságos szava. Haláláig elevenen érdeklődött minden hazai és különösen minden egyházi iigv iránt. Szóval kife­jezett utolsó akaratát teljesítette a hű fiú, mikor atyja megtakarított vagyonát, tízezerforintnyi tekintélyes összeget a dunántúli egyházi hivatal­nokok gyámokiájának adta alapítványul. Fia továbbra is kegyeletesen őrizte atyja emlé­két. De ő maga is méltó hálás emlékezetünkre. Egyike azoknak a nagy paptiaknak, akik mint ki­váló és emberszerető orvosok, bár más körben, de az evangélium lelke szerint és Luther lelke szerint éltek Istennek tetsző, áldott hivatásuknak. Atyja lelke és emléke lelkesítette akkor is, mikor végren­deletében vagyona tekintélyes részét teológusok számára hagyta alapítványul. 4·

Next

/
Thumbnails
Contents