Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

4. Kermann Dániel

25 nyolc zászlaját szentelte fel lelkes magyar érzésből fakadó ékes tót prédikációval. Mint Rákóczy bizalmas embere, künn járt Oroszországban, XII. Károly svéd királynál. A svéd sereg poltavai szörnyű összeomlását a nagy király közvetlen környezetében élte és szenvedte át. Jellemző XII. Károly lutheri lelkületére, hogy még ilyen izgalmas időkben is gondolt magyar hitsorsosaira és 20.000 tallért adatott Kermannak az eperjesi kollégium javára, melyet a svédek már alapítása korában is nagy mértékben segélyeztek. Rákóczy napjának éjbe hanyatlása után Kermannt elüldözték Zsolnáról. Bujdosása után megint Miaván talált, mint lelkész, valami tizennyolc esztendőre aránylagos nyugodalmat. Erre az időre esik áldásos irodalmi mííködésének legnagyobb része. Bél Mátyással kiadták javítva a tót bibliát. Tót. agendát, vagyis istentiszteleti kézikönyvet, tót kátét írt, énekeket fordított tótra. Mint író is Luther lelke szerint buzgólkodott. 1729-ben újra rázúdult a szenvedések özöne. Egy morvaországi katholikus ember, aki kóborlásai közben Miavára. került és ott is maradt, kérte Kermannt, hogy vegye be az evangélikus egyház kebelébe. Szerencsétlenségére teljesítette a kérést. Jó ürügy volt ez a miavai lelkész és gyülekezet megrontására. A „gonosz morva hitehagyóknak elfogatására fegyveres embereket küldtek Miavára. A felizgult nép, a harangokat félreverve, összecsődült és ellenállt. Bűnbaknak, mint egykor az édesatyát, most a fiút állították oda. Elfogták és Pozsonyban három évig gyötörték vizsgálati fogságban. A képtelen, sőt nevetséges és hazug vádaknak egész sorával léptek fel ellene. Végre 1731-ben kimondták a kegyetlen ítéletet. Vesszőzésre és botozásra méltó gonosztevőnek jelentették ki. Ezt öreg