Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

4. Kermann Dániel

23 akit szintén Dánielnek hívtak. Anyja, Masnicius Anna is lelkésznek volt leánya, rokona Masnicius Tóbiásnak, a későbbi gályarab lelkésznek. 1663-ban keserves idők virradtak Turolukára és vidékére. A török elfoglalta Nyitra várát; pusztító tatárhadak özönlötték el az egész vármegyét. „Jön a tatár!" Erre az akkor nem szokatlan rémhírre elmenekültek Dániel szülei is. Egy a tatárok útjától jobban félreeső trencsénvármegyei faluban, Mesnén született meg az a sorsüldözte ember, akinek életét röviden így lehetne leírnunk: Eleje bujdosás, közepe harc és szenvedés, a vége börtön volt. Majd másforma, de a tatárnál nem igen jobb ellenség zaklatta Turolukát és Dániel szüleit. Bársony György püspök, az ellenreformáció minden gonoszságának megtestesítője, fegyveres erővel el akarta foglalni a turolukai templomot. A nép ellenszegült. Emberhalál is esett. Bűnbaknak a teljesen ártatlan lelkészt állították oda. Sőt utóbb ezt az esetet is a mi Dánielünk nyakába akarták varrni, pedig akkor még csak kilenc éves volt. Hiába, az alma nem esik messze a fájától — ezt felelték igazán alapos védekezésére. Szülei ezer bajuk, üldöztetésük között is gondosan nevelték fiukat. Több itthoni iskolába járatták, majd hosszú időre Németországba küldték. Lipcsében és Wittenbergában tanult, hogy ősei nyomdokán a lelkészi tövises, de dicső pályára lépjen. Az 1683—1699-i felszabadító háború elején hazajött és löbb helyen működött, mint lelkész. Utoljára atyja utódaképen Turolukán. 1688-ban, a háború diadalainak mámorában, az udvari párt mindenre feljogosítottnak érezte magát. A vallási üldözések tehát megindultak mindenfelé. így Turoluka vidékén is. Kermann Dánielnek ismételten el kellett otthonából menekülnie. Majd Miavára, a legnagyobb