Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

3. Négy színjáték Eperjesen. Thököly Imre

16 után Thökölynek lörök fogságban, hazátlan bujdosás bau, a török védelme alatt bús nikomédiai magányában volt módja bebizonyítania, hogy a szenvedésben, a. türelemben, az Istenben való megnyugvásban éppen olyan állhatatos fejedelem, amilyen a harcok tüzében volt. # A Hunyadyakkal, Szapolyayakkal a Thökölyek is példái annak, hogy a feudális korban milyen gyorsan emelkedett fel egy-egy család a gazdagság és hatalom szédítő magasságaiba. Thököly Sebestyén, ae ügyes és szerencsés nagyszombati kereskedő 1572-ben kapott nemességet, nemsokára báróságot. Megszerezte zálogba, majd örök birtokul Késmárkot. Unokája, István 1654-ben már grófi rangra emelkedett. A Thökölyek szerencsés és mégis boldog házasságok útján rokonságba jutottak a Dóczyakkal, Zrínyiekkel, Thurzókkai, Gyulaffyakkal, Bethlenekkel. Így emelkedtek a haza vezérlő nemzetségei közé. És erre a szerencsére méltók is voltak. Mint jó magyar emberek és jó lutheránusok lelkesen csatlakoztak Bocskayhoz, Bethlenhez, I. Bákóczy Györgyhöz. Második Thököly István, Imre atyja, a Rákóczyak után az ország egyik leggazdagabb főura volt és egyúttal egyháza, hazája erős oszlopa. Mint ilyent nagyra becsülte Vittnyédy István, az akkori magyarság egyik összetartó ereje és 1657ben örömmel üdvözölte fiának, Imrének, a „kis vendég"-nek megérkeztéhez. Mintha csak előre látta volna, hogy ez az újszülött lesz majdan a szorongatott nemzet és egyház megszabadítója. Yittnyédy tanácsára íratta be Thököly István