Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

3. Négy színjáték Eperjesen. Thököly Imre

17 t izenegyéves kis Imre fiát az eperjesi kollégiumba, melyet akkortájban alapítottak. A kollégáim elöljárói és tanárai pártfogójuk fiát nagyban ünnepelték és az első iskolai órára testületileg elkísérték. Imre ekkor már magas közjogi méltóság volt. Három évvell elébb nevezte ki Apaffi Mihály fejedelem Mánnaros vármegye főispánjának. És egykori kútfők szerint a zsebkiadású kis államférfiú szépen, komolyan tudott méltóságának megfelelőleg viselkedni. Aminthogy később is kivált az emberekkel való bánni tudás nagy művészetében. Az Eperjesen töltött három év nemcsak tudásban gyarapította, hanem a családjában hagyományos lutheri szellemet is erősítette benne. Ekkor atyja, a viharos politikai helyzet miatt kivette a kollégiumból, hogy mellette legyen egyik erős sasfészkében, az Árvai-várban. Ekkor volt tudniillik az 1671-től 1681-ig tartó „gyászos évtized", Zrínyi Péter és társai kivégzésének, a bujdosóknak és a gályaraboknak kora. Thököly Istvánt a halál mentette ki üldözői hatalmából, de halála után néhány nappal már német őrség tanyázott Árva-várában. A kis Imrével hű emberei Árvából Likava várába menekültek. Innen pedig álruhában, a hagyomány szerint tót parasztlánynak öltöztetve, mentették ki. Erdélybe vitték, mert itt is nagy birtokai voltak, édesanyja, Gyulaffv Mária után, aki Bethlen Gábor öccsének, Istvánnak volt az unokája, Huszonkétéves koráig erdélyi váraiban élt. Ekkor választották meg fejüknek a bujdosók. Ezeknek portyázó hadakozását a fiatal, vezérségre termett férfiú világtörténeti jelentőségre emelte. Szövetkezett Lipót örökös ellenségével, XIV. Lajossal, majd a törökökkel. Elfoglalta a bányavárosokat, hadai az osztrák tartományokban is kalandoztak. Rendkívül emelte tekintélyét és erejét Zrínyi 2