Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

3. Négy színjáték Eperjesen. Thököly Imre

15 kis diákjukat, Thökölyt két iskolai drámában is szerepeltették: 1667-ben az Állhatatos Eleázárban és 1668-ban az Eröslelkü Papiniánusban. Ez utóbbiban Ladivér Illés, a poéta-tanár, Imrének, a bátor magyar királynak szerepét egyenesen Thökölyre „szabta" és vele játszatta el. A jövendő viharok villámait látjuk villogni, ha a többi diákszínész nevét olvassuk, köztük nem egy eperjesi polgárfiúét, vagy felvidéki nemesi és főnemesi úrtiét, akik majd úgy tizenöt év múlva, mint annak a szent ügynek katonái, tisztjei, vértanúi szerepelnek, melynek Thököly lesz a vezéx*e, sőt eleven testet öltött szimbóluma. Ez a két színjáték derengő reményeket jelzett. Az 1682-ben, szintén Eperjesen előadott másik iskolai dráma már a Thökölybe vetett remények fényes megvalósulását ünnepelte büszke örömmel. Ezt Thökölynek, a diadalmas fejedelemnek, hite és nemzete erős oszlopának tiszteletére rendezték, aki az eperjesi elrabolt kollégiumot visszaadta szent rendeltetésének. A drámában Constantius (Állhatatos), vagyis Thököly kiszabadítja a rab egyházat Furentiusnak (a Diihöngőnek) karinai közül. öt évvel később, 1687-ben még egy színdarab, egy tragédia játszódott le Eperjesen, de ez már a valóság rettenetes színpadán. A kortársak „das blutige Schauspiel"-nek, véres színjátéknak nevezték el azokat a borzalmakat, amiket CaraifFa Antal császári tábornok követett el, mikor huszonegy felsőmagyarországi, többnyire evangélikus vallású urat végeztetett ki ártatlanul. Azzal vádolta őket, hogy összejátszottak Thököly munkácsi híveivel. Ez a tragédia a Thökölybe vetett remények napjának vérszínű éjbehanyatlása volt. Ekkor és ez-