Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

18. Szarvas lelke

103 tanítónőképző-intézet finom lelkű, igazán jókedvű adakozója. Ügy érzem, hogy ismét közelebb jutottam a felekezetek korlátai fölé emelkedő szarvasi lélek megismeréséhez. * Messze elbolyongtam a kanyargó Körös partján. Feltárult előttem a maga nemében a legszebb tájék, amiben életemben valaha gyönyörködtem, önfeledten szavaltam el a. magánosságnak Petőfi Tiszáját. Megértettem az Alföld lelkét. így is közelebb jutottam Szarvas lelkéhez. Ekkor egy kis felhőfoszlány szállott el fejem fölött mélán és méltóságosan. Mintha az én kedves hegyvilágom küldte volna, hogy szememre hányja: „Hűtelenül elfeledtél, pedig mennyire rajongtál értem, hány verset írtál hozzám!" Mentegetőzve sóhajtottam fel a felhöfoszlányhoz: „Mert is bántasz te kegyetlen. Nem vagyok én hütelen. Én itt is csak az egyetlen. Örök Szépet· ezeretem." # Visszaballagtam a városiba, bementem a gimnázium tanárszobájába. Kollegáim, 'kedves barátaim künn sürögtek-forogtak az ünnep rendezés gondjaival elfoglalva. Én tehát eltársalogtam azokkal, akik Arany Jánossal szólva „másszor voltak". Elnézegettem a régi tanárok arcképeit és úgy éreztem, mintha Pantheonban volnék. Ott a jó Korén István, Petőfi egykori szereteti