Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

18. Szarvas lelke

104 taxiára. Ráfogták, hogy túlzó, tót nemzetiségi érzelmű ember volt. Tudom, hogy nem úgy van. Hiszen akkor Petőfi, a koraérett gyermek, az éleslátású emberismerő nem kedvelte volna. Korén szerette anyanyelvét. Lehet-e az édesanyát nem szeretni ? De hűséges jó magyar hazafi volt. íme megint közeiebi) jutottam a lelkéhez annak a Szarvasnak, melynek magyar és tót nyelvű polgárai csak egy dologban vetélkednek: ki szereti jobban a közös édes hazát! * Amott látom Tatay István (1821—1888) komoly és nekem ismerős arcát. Hiszen mint vándordiák tisztelegtem itt nála, jó barátjának, édesapámnak üdvözletét hozva el neki. Kedves nekem e nagy tanár. Papfi mint én, az én szűkebb kis hazámnak, áldott Dunántúlomnak szülöttje és az én Sopronom nevelte őt is. Sopron géniusza, Kis János, Tatay édesapjának, a tolnavármegyei, hidegkúti gyülekezet papjának jó barátja, szerető gonddal kísérte a kitűnők között is kitűnő tanuló fejlődését, aki az ő kedves Magyar Társaságának is egyik lelkes tagja volt. Németországból hazajövetele után, Sopron is. Szarvas is meghívta tanárnak. A tanítványi hála parancsára Sopron meghívását fogadta el. Kitűnő tanár volt, lelkitestvóre Tavasy Lajosnak. Ennek szellemében írt értekezést a soproni protestáns tanári kongresszus számára: az evangélikus iskolákgyökeres reformjáról. „Mindent gyökeresen csinálj! Mindenben egész ember légy!" Ez volt Tatay jelszava haláláig. Egész ember volt a szabadságharc viharaiban is, mint a. nemzeti kormány biztosa, a legveszedelmesebb helyen, az osztrák határszélen fekvő falvaikban.