Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

15. Petőfi Sándor

90 evangélikus gimnázium tanítványa lett. Furcsa világ volt ez! Az ország fővárosába német szóra vitték a kiskunsági fiút. így volt biz ez abban a korban, mikor Kisfaludy Károly elmondhatta a rákosi szántóval: „Pestbudáról sok nép kijár, alig érti nyelvünket már." Petőfi tanára, Stuhlmüller Frigyes német ember volt és a latin tanítási nyelv mellett kisegítő nyelvnek a németet használta. Ő is kitűnően tanított és közkedveltségben állt. Volt tanítványai öregségére aláírás útján biztosították részére nyugdíjul holtáig a teljes fizetését. Ekkor is kitűnt, hogy az evangélikus iskola legbiztosabb alaptőkéje az iskola iránt érdeklődő hívek áldozatrakészségének kiapadhatatlan olajos korsója. Stuhlmüller rajongott Schillerért. Aki tudja, milyen sokat szavaltattak akkor a tanulókkal latinul, németül, magyarul, elhiheti, hogy a koránérett Petőfinek Schiller iránt való lelkesedése már ekkor ébredezett. Hiszen legelső igazán irodalmi értékű költői szárnypróbálgatása Schiller „Der Jüngling am Bache" versének kitűnő fordítása volt. Talán az idegen nyelv és környezet is részes volt abban, hogy Petőfi, a szentlőrinci jó diák Pesten csak az osztály vége felé ballagott. Ezért vitte át édesapja a piaristák pesti gimnáziumába. És itt még gyöngébb tanuló lett, pedig a piaristák elismert jó tanárok. De hát 129 fiú járt egy osztályba! Atyja nem is hagyta Budapesten, hanem Aszódon, szülőfalujában iratta be a kisgimnáziumba. Ez is érdekes iskola volt. A jó Korén István öt osztályba járó negyven gyermeket tanított két tanteremben. Míg egyikben a diákság egy részével foglalkozott, addig a másik teremben a többiek egy-egy jó diák felügyelete alatt írásbeli dolgozatot csináltak. Köz-