Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

9. Böhm Károly

61 is, aliol ő volt a legvígabb és szinte gyermekdeden csapongott a lelke. Budapeisti tanártársait tréfás célzásokkal teljes, de sohasem sértő latin és görög verseivel sokszor a jókedv zajos kitörésére indította. Legboldogabb volt családja körében, bár itt is megsebezte az élet: első feleségét és több gyermekét letépve a szívéről. Második feleségének hű ragaszkodása és három szépen fejlődő fiának szeretete volt főöröme. Méltó a felemlítésre, hogy mind a három fia a maga világában atyjuk eszményiségének kultuszában élt, illetőleg él. Legidősebb fia, Ottó, mint a világháború hősi halottja, a haza oltárára tette áldozatul intelligens lelkének nagy értékét. A legifjabb, János, mint orvos, mint a sebek gyógyítója él a szeretetnek, mely atyja tanítása szerint az élet három főtörvénye között a legnagyobb. Középső fiának, Dezsőnek, a Veres Pálné-líceum igazgatójának iskolájában pedig — mint ezt munkatarsaként látom — Böhm Károly nevelési eszméi uralkodnak, mert a női lélek természetes eszményiségét kellőképen irányítva a széphez, a jóhoz és az igazhoz, vagyis egyszóval mondva, Istenhez kívánja tanítványait vezérelni. Egy méltatója azt mondta, hogy Böhm Károlyt nem értette meg nemzete, mert magasan repüléséhez felemelkedni nem tudott. Pedig igyekeznünk kell mint nemzetnek is Böhm Károly eszményiségéhez felemelkednünk, mert ott van a vigasztalás kiapadhatatlan kútfeje ebben a szomorú trianoni éjszakában. Tőle kell megtanulnunk, hogy nemzetünket nemcsak dicsősége, hanem gyásza napjaiban is, sőt most kell igazan szeretnünk. És meg kell tanulnunk, hogy a mi szentelt fájdalmunk nemzeti kincs, melyet méltó híven megőriznünk, mert nem-