Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

9. Böhm Károly

59 Nem is csalatkozott. 1896-ban a szintén evangélikus Schneller Istvánnak, a kolozsvári egyetem kiváló pedagógia-tanárának indítványa és a bölcsészeti kar egyhangú felterjesztése alapján kinevezte ide a király a filozófia tanárának. Lassan-lassan utat törtek hatalmas eszméi; a Tudományos Akadémia nagy munkája harmadik kötetét a Marczibányi-féle nagy jutalommal koszorúzta. De ezt már halála után adták ki, és belőle a tudós özvegye, férje kedves főgimnáziumánál ösztöndíjat alapított. Az egyetemen volt igazán a maga helyén. A tudás minden ágában tüneményes jártasságról tanúskodó világos előadásaival, az eszmékért való rajongásnak sugalmazó erejével elvarázsolta, magához láncolta azokat a hallgatóit, akiket lankadatlan szorgalmuk, kiválóbb tehetségük képessé tett arra, hogy lelke fennen szárnyalását kövessék. Egész iskolát, egész gárdát nevelt, filozófiai rendszerét megértő és lelkesen hirdető ifjú tudósokból. Ezek közül kiváltak Bartók György, Tankó Béla és Ravasz László, akik egyúttal a testvér református egyház oszlopemberei. Ennek a filozófiai rendszernek részletes kifejtése, természetesen, nem tartozik ide. Lényege az, hogy az ember, ha bíráló eszének mérlegére teszi az élet úgynevezett értékeit, rájut arra az igazságra, hogy teljes értéke csak a szellemnek, az intelligenciának van, mert ez termeli az eszméket és az eszményeket, amik az egves embernek, de a nemzetefenek életét is irányítják. Az eszméket, vagyis értékeket, amiket az intelligencia, a vallás, a művészetek és a tudomány terén termel, összefoglalva kultúrának nevezzük. A történelem eszmék harca, és nem a Marx-féle elméletnek megfelelő társadalmi osztályharc anyagi érdekekért. Aki eszméknek él, az boldog, ha csatát