Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

3. Gyurátz Ferenc

24 gimnázium és internátus méltán viseli a „Gyurátz Ferenc leánynevelőintézet" nevet. Nagy volt a külső építésben, még nagyobb a lelki építésben. Elsősorban haláláig szünetlenül építette önmagát. Erről jogosan beszélhetek, mert három évet töltöttem, mint káplánja boldogító és fölemelő közelségében. Mintha most is hallanám, hogyan nyilt fel kora reggelenként a káplánszoba mellett lévő irodájának ajtaja. Amint lassan-lassan megsejtettem — mert ezt soha sem emlegette — buzgó imádsággal kezdte a napot. Azért olyan felemelők és közvetlenek templomi és magánáhítatosságra szánt imádságai, mert lelke mélyéből fakadtak. Azért írta meg olyan melegen és szépen a hit két legnagyobb hősének, Luthernek és Gusztáv Adolfnak életét, mert rokonlélek volt velük. Imádkozás után elolvasott egy-egy szakaszt eredeti nyelven, az ó- és új-testamentumból. így felüdült lélekkel azután a munkához, vagy a tanulmányozásához fogott, majdnem mindig az állóíróasztal mellett. Bámulatosan széleskörű és mégis alapos volt az olvasottsága. Gazdag könyvtárából én is merítettem tudást és gyönyörűséget. De akármiről olvastam éppen akkor, ő mindenben otthon volt: emlékezőtehetségének erejével, ítéletének eredetiségével ámulatba ejtett. És pedig nemcsak a tudományok, hanem a költészet terén is. Maga is költői lélek volt. Egypár szép éneke méltán helyet foglal a dunántúli énekeskönyvben. Isten meg is áldotta azzal, amivel legkedvesebb gyermekeit, a költőket áldja meg: agg koráig gyermekded, naiv kedélye volt. Legboldogabbnak érezte magát a gyermekek között. Mikor a templom körül, az iskolai szünet perceiben játszadozó gyermekek között sétálgatott és ezek boldogan csoportosultak