Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

19. Pákh Albert és a Vasárnapi Ujság

112 szeretettel fogadták vendégül. Petőfi melegen emlékezett meg a családról, különösen a családanyáról, aki jó és egyszerű, mint az ő saját édesanyja. Ha élő evangélikus emberek méltatását nem vettük is programmunkba, szabad-e hallgatással mellőznünk, hogy Pákh Mihályné rokona Keményik Sándor, a mi evangélikus Végvárink, egyik áldott vigasztalónk magyar bánatunkban. Pákh Mihály fiának, Albertnek (1823—1867), a humorista írónak, a Vasárnapi Újság szerkesztőjének humora már diákkorában kicsillogott, mikor tanárainak, tanulótársainak utánzásával, gyengéik szellemes csipkedésével társadalmi körének annyi kedves órát szerzett. írói és szerkesztői tehetsége is már soproni diákkorában bontogatta szárnyait. Itt a Magyar Társaság egyik vezértagja, titkára, kedvelt versírója és lapjának, a Sziinóráknak szerkesztője volt. Mint debreceni jogász egyúttal a pedagógia kenyerének legkeményebb falatját, az instruktorságot is megkóstolta. Később, legnépszerűbb művében, az „Égy nap egy instruktor életéből" című novellájában önmagát rajzolta a szegény, zaklatott cipiszer diákban, Sulc úrban, aki egész nap nem juthat legnagyobb öröméhez, a drámaolvasáshoz, mert minden idejét lefoglalják a tanítványai és az egész család, melynek ő a mindenre kész „totum-fac"-ja. Debrecenben találkozott újra Petőfivel, akivel már Sopronban megbarátkozott. Petőfi, mint beteg, állás nélkül lévő vándorszínész, ekkor élte legkeservesebb napjait. Pákh nemes szívének bizonysága, hogy majdnem félévi fizetése erejéig kezességet vállalt Petőfiért, ennek szállásadójánál. Hogy Petőfi pontosan a határidőre szavának állt, az csak természetes: hiszen neki nemcsak az esze, hanem a szíve is arany volt.