Szlávik Mátyás: Kant ethikája (Eperjes, 1894)

III. Az alapelvek követői és ellenesei

34 Kant szelleme uralkodott. A Döbrentey G. által szerkesztett s 1814—18-ig folytatott Erdélyi muzeum «philosophiára vezető értekezései», Szabó Andrástól egészen a Kantot követő Reinhold után vannak írva. Híve volt Sárvári Pál debreczeni tanár is, ki azonban «Philosophusi ethika» 1804. ez. művében a vallás és a morál egymáshoz való viszonyának felfogásában tér el nagy mesterétől. Kant erkölcsi főelvét nem fogadja el, s a míg Kantnál «Die Hauptsache immer die Moralität», addig Sárvári szerint «fő a vallás». «Ez legyen — úgymond — a legszükségesebb, legméltóságosabb és legbecsesebb dolog a mi szemeink előtt. Ez a mi legfőbb javunk, mihez még, hogy teljes legyen a boldogság — s itt messze elesik Kanttól — a kedves érzésben, gyönyörűségben való létei kívántatik». A mű rendszeres és széleskörű philos. ismerettel van megírva, bár a műnyelv Toldy szerint itt is még csak a kísérlet terén áll. Figyelmet érdemel még a «Tud. Gyűjt.» 1840. folyamának Z. alatti értekezése is, mely Jacobi és Kant, de különösen utóbbinak erkölcstanát igen szép és éles dialektikával s tán valamennyi értekezőink között a legalaposabban tárgyalja. S ez időszak értekező irodalmán végig tekintve, alig is találunk oly eszmekört, mely az elméket annyira foglalkoztatta volna, mint épen Kant morálphilosophiája. Kant bölcsészetének egyik legnagyobb hazai ellensége Budai F. volt, ki ugyancsak «megrostálgatta a Kant szerint való philosophiát» Pozsonyban 1801.