Szlávik Mátyás: Kant ethikája (Eperjes, 1894)

III. Az alapelvek követői és ellenesei

35 névtelenül kiadott «leveleiben». Ε műben elmés mulattató és csipkedő modorban kimutatja, hogy e bölcsészet a vallásnak és erkölcsiségnek legveszedelmesebb ellensége, s hogy a józan ész nem igazodik el Kant homályos rendszerén. «Meghurczolja» benne s a mű végének «pasquinusában» Kant egyik legjelesebb követőjét Mártont is, ki aztán a «Magyar Kurirban» megjelent «filozofusi versezettel» felelt. Ugyancsak ellensége «Kant lármás reformátiójának» s a támadásban Budai méltó követője Rozgonyi József losonczi tanár «Erkölcsi tudományok megrostálása» (Sárospatak 1813) és «A pap és a doktor a sinlődő Kant körül» (Pest 1819) cz. műveiben. Szerinte «Budai Kant rendszerét ugyancsak letaposta», a melynek legnagyobb hibáját Pncz-al «a panegyristával» szemben «annak érthetetlenségében» látja. Fejtegetéseiben arra az eredményre jutott, hogy Kant erkölcstana ellenkezik az evangeliummal s «csak lelki, nem pedig testből és lélekből álló valóságoknak készíttetett». Kant — úgymond — nem körvonalozza eléggé az erény fogalmát; erkölcsi főelve csak alaki, épazért — így jósol — egész bölcsészeiének végnapjai elközeledtek. Kant «erkölcsi főelvét» Szigethy Gy. tanár is támadta meg a felsőmagyarorsz. Minerva 1832. évi folyamában, de különösen élesen támadja — főleg neveléstani szempontból — Folncsics J. budai nöneveldei tulajdonos. Midőn erkölcstanában — úgymond — a purismusra törekedett, a keresztyénség3*