Szlávik Mátyás: Kant ethikája (Eperjes, 1894)

II. Az alapelvek bírálata

II. Az alapelvek bírálata. Im ez Kant ethikája rövid alapvonalaiban, mely oly nagy szolgálatokat tett — föl Hartmannig és Schopenhauerig — az újabb morálphilosophiának. Egyik főeló'nye kétségtelenül az, hogy kíméletlenül fölfedezte és legyőzte az uralkodó népszerű bölcsészet eudamonismusát az erkölcsi téren, mely az erkölcsiséget csak eszköznek, s a boldogságot a törekvés legfőbb czéljának hirdeté, de legnagyobb érdemet szerzett azáltal, hogy vallásphilosophiájában rámutatott a keresztyénség erkölcsi oldalára, tartalmára és hatására. Hogy mennyire különbözik az erkölcsi fenség a moralizáló érzelgősségtől, azt — mint ma Ritsehl moráltheologiája is bizonyítja — Kanttól tanultuk, kinek ethikájában azonban egyúttal igen sok az egyoldalúság, a hiány és a túlzás. Az az erkölcsi purismus, melyet kora ethikai eudämonismusával szembe állított, hogy az erkölcsi cselekvés indokai közül minden érzéki rugót és hajlamot eltávolítson, erkölcsi rigorismusba csapott át, mi