Szlávik Mátyás: Kant ethikája (Eperjes, 1894)

I. Az ethika alapelvei

18 ethikai jellege alapján lesz, s a lelkiismeretben szentesített erkölcsi törvény fölibe emeli őt annak az érzéki világnak, a melynek törvénye különben ó't is mint jelenséget korlátozza. Ε ponton Kant a keresztyén ethika szigorúságára emlékeztető szigorú, de egyúttal fölemelő dolgokat mond az embernek, mint az érzékfölötti világhoz tartozó intelligibilis lénynek magasztos erkölcsi rendeltetéséről. Az erkölcsinek absolut érvénye és jogosultsága, a jónak sajátos értéke és méltósága, a lelkiismeretnek érzékfölötti igazsága, az emberélet ideális rendeltetése s a köteο ö ; lességtudat szigorúsága: oly megdönthetetlen érvényű ethikai alaptanok Kant rendszerében, a melyek őt par excellence moralistává teszik s fölébe emelik eg.y Platón és Aristotelesnek vagy a régebbi s az újabbi idők sensualistáinak és metaphysikusainak. Jól mondották azonban az ő kritikusai — mint p. o. Pflciderer i. m. I. 144. s. köv. 1. — hogy bár a legnagyobb súlyt fekteti az erkölcsi elvnek autonómiájára s az ember tiszta akaratát személyesítő intelligibilis jellegére, «teheted, mert tenned kell» cz. ismeretes formulája mégis csak tökéletlenül fejezi ki a keresztyén erkölcsi világnézetet. Szabadsága csak forma, abstrakt erő, a melynek objektiv támpontja nincsen, a miért is Kant nem képes a jó és kötelességszerű cselekvés egyetemes törvényeinek a felállítására. Lelkiismeretének is csak bírói hivatalt tud tulajdonítani, a midőn azt «az ember belső bírósága tudatának» s «az önmagát megítélő morális