Schrödl József: A magyarhoni protestantismus hatása a magyar nemzeti szellem fejlődésére (Budapest, 1898)

VII. A protestáns nemzeti párt hanyatlása és bukása. A nemzetietlen kor és e protesztantizmus legszomorúbb állapota

163 mikor volt még annyi ereje, hogy a százados mulasztás következtében beállott hiányokat pótolja, lankadatlan erélylyel dolgozzék, alkosson olyan intézményeket, melyek segítségével a létért való harczban helyét megállhatja. Az általános elernyedés és kimerülésnek első következménye az volt, hogy midőn a szatmári béke után Magyarországot újra kellett szervezni, az országgyűlés többsége, nevezetesen a főurak, mindazon intézmények létesítését nem tudták és nem akarták keresztülvinni, melyek a nemzeti önállóságot, az alkotmány épségét, a helyes hazafias szellemet, a józan és üdvös haladást eredményezték volna. Ezek helyett az előbb Eszterházy Pál nádor által vezetett magyar labancz párt a szatmári béke azon pontjait sem engedte törvényerőre emelkedni, melyek az általános bűnbocsánatra, a kuruezok jószágainak visszaadására vonatkoztak, mert azt remélték, hogy a kuruezok őszszes javait ők fogják adományképen megkapni. Az országgyűlés többségét egyáltalában uem lelkesíti a nemzeties érzés: a papság és főnemesség föltétlenül az udvar érdekével azonosította magát, valamint a középnemesség nagyobb része is. A polgárság alig jött tekintetbe, mert összesen csak egy szavazattal volt képviselve, a parasztság pedig mint politikai tényező egyáltalában nem számított. Erdély, a temesi bánság, Fiume, Dalmáczia, a 16 szepesi város az anyaország szervezetéből ki vannak zárva, valamint a katonai végvidék is. A tiszavidéki nemesség néhány protestáns követének befolyása a tárgyalás menetére semmi súlylyal nem birt. Nem csodálhatjuk tehát, hogy az országit*