R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)
54 Az u. η. nyilvános élet, az ünnepélyek rossz hatással voltak rá: különösen nem szerette pedig, ha öt ünnepelték. De ezt főispánsága alatt és később mint az ág. ev. egyház egyetemes gyámintézetének elnöke, nem kerülhette el. Többször kérte a gyűlések rendezőit, hogy az ünnepélyes fogadásokat, beszédeket hagyják ki a programmból; de természetesen hasztalanul. Jött végre egy mentő ötlete. Mikor a gyámintézet X. városban tartotta gyűlését, úgy intézte a dolgot, hogy szokása ellenére korábban érkezett meg, mint a hogy várták. Feltűnés nélkül szerencsésen eljutott egy szállóba és a gazdának lelkére kötötte, hogy megérkezését senkinek el ne árulja, azután meg mint a ki dolgát a legjobban végezte, nagy megelégedéssel kezdett a magával vitt Írásokkal foglalkozni. Megérkezett a fogadás pillanata és őt, a ki addig nyugodtan dolgozott, elfogta az ártatlan káröröm és kíváncsiság. Óvatosan ki-kinézett az ablakon. Künn pedig áradt a tömeg, köztük a gyűlés tagjai, az állomás felé fogadására. Megéljenezték a vonatot, az ünnepi szónok pózba vágta magát, de az ünnepelt nem jelentkezett. Nagy volt a csalódás és elszömorodás ; de egy elkésett alak, a ki a kíváncsiak elvonulása után több időre kitekintő Radvánszkyt az ablakon át felismerte, felvilágosította és elvezette a gyülekezetet a szálló elé.