R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)

ι8 A munka érdemét tekintve kritikusa jellemzően írja róla: «Pár év előtt egy tehetséges ifjú mágnás szép szónoklata kö/.ben mondá, hogy a magyar arisztokrata büszke erre, meg amarra . . . En életem lefolyásában sokszor láttam a büszkeséget, de nem mindig láttam az arisztokratát; midőn azonban a nagy munkát, melyet br. Radvánszky Béla irt, kezembe veszem : látok egy tárgyat, a mire az arisztokrata is csakugyan büszke lehet.» És e kedvezően fogadott, kiváló munka második részét majdnem az a veszély fenyegette, a mely számtalan kéziratát érte: hogy t. i. nem lát napvilágot. Bár szorgalmasan folytatta a feldolgozást, de irodalmunk kárára nagybátyjának, a kiváló br. Radvánszky Antalnak halála után ő lett Zólyom vármegye főispánja és ijjy méltóságával járó elfoglaltsága sokszor elvonta az irodalmi munkásságtól. Már pedig oly óriási anyagon uralkodni, az életet elevenen feltárni csak az tudja, a ki állandóan tárgyával és tárgyának él. Ο meg kénytelen volt kedves studiumát sokszor hónapokig félbeszakítani; de a mint ideje engedte, ismét visszatért régi tárgyához és folytatta a feldolgozást, időről-időre nyomdába adva a kész kéziratot. Később azonban ha foglalkozott is, a nyomdának egyre ritkábban adott munkát. Történt valami, a mi lehangolta és a további feldolgozástól kedvét elvette: történelmi irodalmunknak az ő irányá-