Nádor Jenő: Tessedik Sámuel, az ország papja Szarvason (Budapest, 1940)

Tessedik tragédiája, pályafutásának vége

Tessedik tragédiája. Pályafutásának vége. Huszonötödik életévéig küzködött, tanult és álmokat szőtt, azontúl küzködött, tanult és álmok valóraváltásán fáradozott. Majd eljött az idő, amikor még mindig küzdve és tanulva ugyan, de már álmai megvalósulását kezdhette szemlélni. Sőt verejtékező homlokára felülről dicsőség sugára esett, s már-már úgy hihette, hogy az igaznak jutalma itt a földön sem marad el. Az 1792. év táján egyszerre drámaira fordult sorsa. Diadalmas útjában megállították. Egész lelkével végzett munkáját elgáncsolták. Ami jót tett, azt rossznak mondották. Követ dobattak reája azokkal, kiknek kenyeret szerzett. Végül intézetét megbuktatták, s ezzel szimbolikusan egész életművét is. ő magárahagvottan járta most már a paróhiától gazdasági kertjéig vezető utat, s mint egész életében tanulni szerető ember, ezt is megtanulta. Remekül fölépített sorstragédia Tessedik Sámuel életpályája. Szinte mindazok az elemek megvannak abban, miket egy ilyen irodalmi műfajtól elvárunk. A hősnek lelkesedése az igazért, a jóért, emberfeletti erőfeszítései, hogy azokat elérje, s közvetlenül a cél előtt a semmiségbe taszíttatása azzal, hogy: rosszat