Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - A fiatalkorúakkal való egyéni elbánás az országos gyűjtőfogházban. Szabó György fogalmazó

85 A fiatalkorúakkal való egyéni elbánás az orsz. gyűjtőfogházban. (Első közleményt lásd az 50. oldalon.) II. A munkaoktatás. Az összes iparágakban a fiatalkorúak szakképzett munkavezetők vezetése alatt állanak. Amint mondottuk, minden egyes iparág tanítása már a zárkában veszi kezdetét. Fáradságos, küzdelmes munka. Aki már valami kis tudást hozott magával, annál valamivel könnyebb a helyzet, hogy tud már valamit, ámde rendesen nem hozza magával a munkaszeretetet, a türelmet és kitartást. Főként a kitartást. A legnagyobb része kifogyhatlan a különféle ürügy és furfangban, ami miatt jóformán napról napra változtatná a mesterségét, ha azt kénye-kedvére megtehetné. Bámulatos ezeknek a fiúknak a pszichológiája. Amint csak egy kissé is érzi magában, hogy ő valamit tud, már elégedetlen. A tudás fejlesztésére, a gyakorlatra nem gondol. Az ő háborgó lelke folyton a változatosságot keresi. A fiú egyénisége felől a munkavezető előzetes tájékoztatást nyer az elöljáróktól s ahhoz alkalmazza a követelését is a fiúval szemben. A gyakorlati oktatáson kívül hetenkint az intézeti tanító még külön szakrajzban is oktatja a fiúkat. Az ipari oktatás sikerének a kulcsa mégis abban rejlik, hogy amint jeleztük, az ipartestületek a mesterségüket teljesen elsajátított fiúkat szabadulásuk előtt felszabadítják és a szakvizsga alapján munkakönyvvel ellátják. Az ipartestületek eme támogatása nélkül az intézet legjobb törekvése és minden fáradsága jóformán teljesen meddő volna. A fiatalkorúak között ugyanis csak igen elenyésző kicsi számmal vannak olyanok, akik az intézetbe való befogadásukkor mesterségükben teljesen ki volnának képezve. Ha ezeket az intézet tehát teljesen ki nem képezné, akkor az ott töltött idő rájuk nézve teljesen elveszne. Mindnyájuknál ugyanis jótormán az az eset áll fenn, hogy régi mesterükkel a szerződés felbontatott, amikor bűnbe estek. Büntetési idejük kitöltése után pedig majdnem mindnyájan már abban a korban vannak, hogy tanoncnak nem igen hajlandók elmenni, még ha akad is számukra hely, ahol őket tanoncnak felvennék. A legtöbbje restel már inasnak menni azért is, mert szégyenli magát, hogy kiderül az ő fiatalkori könnyelműsége. Nem megy vissza volt mesterségébe sem, de annál kevésbbé választ új pályát. Egy ideig próbálkoznék különféle szabad munkával, de mert boldogulni sehol sem tudna,