Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

I.

hangzott nem egyszer megváltozhatatlan törvényként. Kierkegaard egyik életírója Brandes gúnyosan említi meg az öreg K.-ról, hogy azok közé tartozott, „akik magasan néznek a királyra, nagyrabecsülik a papságot és tisztelik a rendőrséget." A becsület, rend és tisztesség embere volt az öreg K. És ez a Brandes szerint „elmaradt" gondolkodású hajlék két kitűnő férfiút adott hazájának. A legidősebb fiú kiváló püspöke volt a dán országos egyháznak, a legfiatalabb pedig, mint kiváló gondolkodó és író szerzett dicsőséget nemzetének. Az öreg Kierkegaard a szülői házból hozta magával azt a régi lutheránus kegyességet, melyet a Dániában is egykor nagy hatalomra szert tett tudományos „racionalizmus" nem tudott teljesen lerombolni. A 19-ik század elején többen igyekeztek a racionalizmus uralmát megtörni és a biblikus evangelikus hitet a szivekben megerősíteni. Ezek közé tartozott Mynster püspök is, kinek prédikációira mindig megtelt a templom s akit Kierkegaard atyja nagyon tisztelt. Mynster püspök többször meglátogatta a K. családot. Az öreg K. nagyon szeretett vitatkozni, a püspökkel természetesen nem vitatkozott, hanem inkább egyes vallási kérdések felett folytattak eszmecserét. A kis K.-hoz nem jöttek játszótársak a szülői házba, amely különben is idegenek előtt teljesen elzárt otthon volt. A beteges színben levő, sápadt fiúcska sokszor szeretett volna az utcán sétálni, de atyja féltve őt, nem engedte ezt meg. Ilyenkor kézen fogva a kis fiút, fel s alá járkáltak a szobában, s fiának ezalatt arról kellett beszélnie, amit a képzelt utcai sétán látott. Az ilyen szobai séták után sokszor egészen kimerülve vetette magát atyjának karjába. De élénk képzelőtehetsége úgy látszik, hogy ezen mesterséges sétákon erősödött meg. Az öreg K. minden vágya az volt, hogy fia tanúit ember legyen, ezért elemi tanulmánya után, melyet a fiúcska otthon végzett el, gimnáziumba vitte őt. A sá8