Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

I.

padt képű és különös ruházatú fiú, amikor először jelent meg az iskolában, tanulótársai között nagy feltűnést keltett. Játékaikban sohasem vett részt, mert félt, hogy esetlen mozdulatai nevetség tárgyává teszik őt. Támadóit sohasem próbálta meg testi erővel, vagy ügyességgel legyőzni. De annál félelmetesebb volt éles nyelve és maró gúnya. Ő tulajdonképen már gyermekkorában is társaitól teljesen elkülönzötten élt. Életében egyetlen egy barátja volt, akihez egész haláláig baráti kötelék fűzte, szivét azonban ez előtt a barátja előtt sem tárta fel. Ez a barátja Boesen Emil, a későbbi buzgó lelkész volt. Tanárai és tanulótársai a gimnáziumban nem észleltek nála semmi különösen kiváló tehetséget. A latin nyelvtudásban ugyan ő volt az első, de a dán stílusát, amelyet később oly nagy tökélyre vitt, kifogásolták latinos formái és idegenszerűsége miatt. A tanulásban nem igyekezett első lenni. Leckéit, ha lehetett, épúgy kiolvasta, mint a többi társai. Egyik iskolatársa így ír róla: „Kierkegaard Sörén gyermekéveiben és tanuló korában nem biztatott valami nagy jövővel, senki sem tartotta valami kiváló koponyának. Jókedélyű és természetű volt, de legkisebb jelét sem adta annak, hogy belőle még író is lesz, nem szeretett se vitatkozni, se filozofálni. Nyoma sem volt nála annak az éles dialektikának, amelynek később oly fényes jelét adta." Ammundsen fent idézett könyvének 54-ik lapján közli egyik iskolatársának levelét, amelyből megtudjuk, hogy egyik dolgozatára osztályfőnöke azt írta, hogy az Mynster püspök prédikációjának a plágiuma. Ez sem fordult elő többé nála, az eredetiség nagy hirdetőjénél. Már diákkorában érezte azt a búskomor hangulatot, amelyet atyjától örökölt, de tanulótársai előtt ezt sohasem mutatta. Vígkedélyű fiúnak mutatkozott előttük, akiknek sejtelmük sem volt társuk nagy lelki fájdalmairól. Ezt az eljárását azzal indokolja naplójában, hogy 9