Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VI.

dolgozik a mindennapi kenyérért, aki alacsony állásban viseli a napnak melegét és fáradalmát, hanem az is, aki nehéz gondolatokkal küzd, s az is, aki aggódva gondoskodik egyről vagy sokakról, továbbá dolgozik az is, aki kétellyel töpreng, aminthogy arról is, aki úszik, azt szokás mondani, hogy úszik. Nemcsak az a megterhelt, aki láthatólag viseli a nehéz terhet, aki látszólag nehéz körülmények között él, hanem az is, akinek terhét senki sem látja, mert talán maga is igyekszik elrejteni azt, nemcsak az van megterhelve, aki mögött egy sanyarúságban és munkában elszenvedett hosszú élet keserű emléke van, hanem az is, aki számára már úgy látszik, nincsen jövő." Milyen helyesen magyarázza itt Kierkegaard a munka és törődés fogalmát, kár, hogy ezt a magyarázatot élete végén azután teljesen megtagadta. A harmadik beszédben, melyet egy hétköznapon a Fruekirkében tartott, ezt mondja: „Ne feledd el, hogy ahol Krisztus van, ott van az oltár, tehát sem a Morián, sem a Garizimon, s nem is látható helyen van az, hanem ott van az oltár, ahol ő van. Ha ez nem így volna, akkor neked örökké az oltár mellett kellene maradnod, ott kellene felütnöd lakásodat s egy percre sem volna szabad távoznod onnan, de az ilyen babona nem keresztyénség. Ma nincsen ünnepnap, hétköznapon tartjuk istentiszteletünket, mert a keresztyén ember élete mindennapi istentisztelet. Nem elég az, ha az ember néha napján elmegy az oltárhoz, ellenkezőleg a feladat, úgy elmenni az oltártól, hogy az ember mégis mindég az oltár közelében maradjon." A hatodik beszédnek megragadó az imája: „Nagy vagy, oh Isten s bár mi téged csak homályos beszédben és mintegy tükörben ismerünk, mégis bámulva imádjuk nagyságodat s mennyivel inkább magasztalnunk kell azt, ha tökéletesen megismerjük! Ha az égboltozat alatt állok és körülvesznek a teremtés csodái, megindultan dicsőítem a te nagyságodat, aki könnyen 66