Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VI.

szemében való szeretetreméltóság árulás az örökkévalóval szemben. A szeretet cselekedeteiről szóló könyvének a végén K. kifejti, hogy a keresztyénség eltörölte a zsidó tant; a szemet szemért, fogat fogért és helyébe az örökkévalóság elvét tette: hasonlót hasonlóval. Az emberekkel szemben való minden viszonyunknak olyannak kell lennie, amilyen az Istenhez való viszonyunk. A lelkiismeretben tekint le Isten az emberre s így nekünk is mindenben ő reá kell tekintenünk. Amit te az emberekkel cselekszel, azt az Istennel teszed, azért amit te az emberekkel szemben teszel, azt teszi az Isten is veled. A „hasonlót hasonlóval" elv hangoztatásával nem az a mi nézetünk, mintha az ember megérdemelné a kegyelmet. Az első, amit meg kell tanulnod, ha magadat mindenben Istenhez tartod, éppen az, hogy neked ő nála nincsen érdemed. Próbáld csak azt mondani az örökkévalóságnak: „megérdemeltem", az örökkévalóságválasza: „megérdemelted". Ha azt akarod, hogy érdemed legyen, hogy megérdemelj valamit, akkor egyedül a büntetés az, ha másnak az érdemét akarod elsajátítani, akkor érdemed szerint bánnak veled. Nem azért mondjuk ezt, mintha nézetünk szerint, jobb lenne napról-napra a halál félelmében ülve az örökkévalóság ismétlésére hallgatódzni, azt sem mondjuk, hogy jobb a kicsinyesség, amellyel napjainkban Isten szerelmét arra használják fel, hogy minden veszélyes és megerőltető törekvéstől megszabadítsák az embereket. Nem, ez nem célunk, de azt akarjuk, hogy amint a jól fegyelmezett gyermeknek elfelejtnetetlen képzete van a szigorról, akként az ember is, aki magát Isten szeretetéhez tartja, ha csak nem szentségtelen (I. Tim. 4, 7.), könnyelmű és hiú módon fogadja azt, legyen elfelejthetetlen félelme és rettegése, bár Isten szeretetében pihen is. Az ilyen ember elkerüli, hogy Isten előtt arról a jogtalanságról beszéljen, amit vele szemben az emberek követtek el, nem beszél 57