Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VI.

a felebarátjának a szemében levő szálkáról, hanem inkább beszél Istennel a kegyelemről, hogy e vészterhes szó „jog" el ne játszék mindent a „hasonlót hasonlóval" elv alkalmazásánál." Ε mű utolsó fejezeteiben megtalálhatjuk K. későbbi támadásainak a csíráját. A költő alatt Mynster püspököt érti, aki elragadóan tud szónokolni a szeretetről. Elítéli zárószavában azt a keresztyén világnézetet, amely a keresztyén szeretet nehéz parancsát könnyűvé teszi s ezzel árulást követ el az Úrral szemben. A szeretet cselekedeteit tárgyalva, a keresztyén hit mélységeibe bocsátkozik. A „kegyelem" ama magyarázata, amellyel e műben találkozunk, teljesen megfelel a keresztyén világnézetnek és a helyes reformátori felfogásnak. Az ortodoxia, a pietizmus és a racionalizmus ezt az ős evangelikus reformátori tant elhomályosította. Minden egyes művében kivétel nélkül hangsúlyozza, hogy aki hisz Krisztusban, az minden erejét megfeszítve munkálkodik a jóban, kész minden áldozatra és szenvedésre, de azért Isten előtt nem látja a maga érdemeit, hanem egyedül Istennek végtelen kegyelmét. Kierkegaard nagy beszédgyűjteménye, a „Christelige Taler" (Keresztyén beszédek) 1848 áprilisában jelent meg. Éppen az első ívek korrektúráját végezte, amikor Dániában is a forradalmi, harcias és hazafias érzés vett erőt a lelkeken. Egy ideig gondolkozott, hogy kiadja-e ezeket a beszédeket, amelyek különösen a mű harmadik részében ellenkeztek a hazájában ez időtájt erősödő érzelmekkel. Végül is elhatározta, hogy ennek ellenére is kiadja művét. A „Keresztyén beszédek" című munkája négy fejezetre oszlik. Az első fejezetben a pogányok gondjairól, a másodikban a szenvedés küzdelmének a hangulatairól, a harmadikban pedig épülésül a hátulról sebző gondolatokról szól. A negyedik fejezetben nagypénteki úrvacsorai beszédeket ad, kettőt ezek közül 58