Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VI.

A természettudományról, mely éppen ekkor kezd új hatalmasságként fellépni, naplójában nagyon megvetőleg nyilatkozik: „Az, ami napjainkban „tudomány" elnevezés alatt legjobban virágzik (különösen a természettudományok) tulajdonképen nem tudomány, hanem csak kíváncsiság. Minden romlás végtére is a természettudományokból fog eredni. Sok bámulója azt hiszi, hogyha vizsgálatot végez a mikroszkopon, az tudományos komolyság. Csodálatos babona a mikroszkop, a vele végzett megfigyelések csak komikusabbá teszik ezt a kíváncsiságot. Ha valaki egyszerűen és mély értelemmel mondja: nem láthatom puszta szemmel, miként jöhet létre egy bizonyosság, hát az rendjén van. De ha mikroszkopot tesz a szeme elé s néz, néz, tovább néz —• és még sem látja azt, akkor az komikus s még nevetségesebb, ha azt komolyságnak mondják. Ha a mikroszkop feltalálását szórakozásnak, időtöltésnek tekintik,az még csak hagyján, de komolyságnak nevezni: végtelen ostobaság. Még a könyvnyomtatás is szatirikus találmány, mert Uram Isten, talán nyilvánvalóvá lett az, hogy olyan sok embernek van igazán valami mondanivalója. Ez a csodálatos találmány segítette elterjeszteni azt a sok ostobaságot, amely különben másként már születésekor meghalt volna. Ha Isten bottal a kezében járna körül, akkor elsősorban azokra a komoly megfigyelésekre ütne rajta, amelyeket mikroszkop segítségével végeztek. Isten a botjával kivert volna minden képmutatást a természettudósokból. Képmutatás azt mondani, hogy a természettudomány az Istenhez vezet. Bizonyára előkelő módon vezet Istenhez, csakhogy az nem sokat ér. Azt, hogy a természettudós ilyen esetben képmutató, könnyen be lehet bizonyítani. Mert ha esetleg azt mondanók neki, hogy minden embernek a lelkiismeretében van Luther kis kátéja, akkor a természettudós az orrát fintorítaná. Ő az Istent előkelően rátartós szépséggé akarja tenni, olyan szatanikus művésszé, akit nem mindenki képes megérteni, 45