Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

V.

ezt írja a naplójába: „Beszélj egy francia vagy angol államíéríiúval — egy Guizot, Lamartine-nal, beszélj vele arról, amit irodalmi prostitúciónak mondanak az európai államokban s bizonyára hallani fogod tőlük: „Ne nyúljunk kérem ehhez, mert ez tulajdonképen „partié honteuse", szükséges rossz." Egyre jobban megútálja a minduntalan hangoztatott népképviseletet, mert úgymond, hová jut az ország, melyet a Goldschmidtok által bármerre vezethető tömeg kormányoz. A sajtóval szemben époly kíméletlenek a kifakadásai, mint későbben az államegyházzal szemben. A napi sajtóról mondja: „A sajtó tulajdonképen azzal semmisítheti meg az egyéniséget, hogy egy gyáva gazember leülhet és névtelenül írhat ezreknek! Minden személyes fellépésnek, minden személyes hatalomnak meg kell előtte állnia. Nagyon érdekelne, ha erről a dologról beszélhetnék Sokratessel." A sajtó szerinte a legromlottabb szofizma, mellyel a gonosz elv a világba lépett. A sajtó visszaélése robbantotta fel Dániát. Ha a sajtónak cégtáblája lenne,, akkor arra ezt kellene felírni: „Itt demoralizálják az embereket a lehető legrövidebb idő alatt, a legnagyobb arányokban, a legolcsóbb áron." — „Isten jól tudja,, hogy nem vagyok vérszomjas és van bennem Isten előtti felelősségtudat, mégis Isten nevében magamra venném a felelősséget, hogy tüzet vezényeljek, ha előbb a leggondosabb lelkiismeretességgel megállapíthatnám, hogy nincs senki más a fegyverek előtt, csak csupa zsurnalista." Olyan egyesületnek a felállítását ajánlja, amelynek tagjai teljes absztinenciát fogadnak a hírlapolvasástól, mert szerinte az e fajta önmegtartóztatás sokkal fontosabb lenne az antialkoholizmusnál. Kierkegaard e küzdelemben mártírnak tekintette magát, ekkor vert vallásos felfogásában egyre mélyebb gyökeret az a meggyőződés, hogy a keresztyénség lényege a mártírium, az a szenvedés, amelyet azért vettünk 42