Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IV.

ben az ember az igazság birtokába jut, örökkévaló jellege van. A tanítvány az az ember, aki amikor az igazságot elnyerte, az igazság születésével új emberré lesz. Ezt a szivében végbemenő radikális változást nevezzük újjászületésnek. A hazugságtól az igazság felé való fordulás: az újjászületés. Az előbbi állapota felett érzett aggodalom tereli az embert a vallás felé, ezt nevezzük bűnbánatnak. Az a tanító, aki az embernek az igazságot adja, maga az igazság, maga az Isten, aki szolgai állapotban jelenti ki magát (Jézus Krisztus, az istenember). Az a pillanat, amikor az ember engedi, hogy az új, az igaz megszülessen a lelkében, az örökkévalóság kezdete. Ezt az ember nem képes felfogni s itt áll elő az észellenes, a paradox. Amikor az ember belátja azt, hogy képtelen ezt felfogni s ezért magát alárendeli annak, akkor keletkezik a hit. A keresztyén hitben nem elég úgy mint Sokrates eljárásánál megtartani a tant és elfelejteni a tanítót, a hitben ragaszkodni kell a tanítóhoz, aki Isten, mert csakis ő adhatja meg az igazság elfogadásának a feltételét és egyúttal ember, mert csak mint ember léphet viszonyba az emberrel. Amennyiben a hit az értelem háttérbe szorulása és az egyéniség átadása a paradoxonnak, annyiban a tanítóval egykorú nemzedéknek épolyan a helyzete, mint a későbbinek, az előbbi époly könnyen juthat a hithez, mint az utóbbi. A későbbi nemzedéknél abban van a veszély, hogy a történelmi tudást, a valószínűség számítást összetévesztjük a hittel. Az egykorú nemzedék veszedelme az, hogy Isten életére, külső fellépésére néz, a közvetlenül utána következő nemzedék felvilágosítást kér a még élő kortársaktól, az a nemzedék pedig, amely 1843 év múlva él, a történelmi adatokhoz ragaszkodik és talán utal azokra a következményekre és hatásokra is, amelyeket a paradox okozott a közbeeső századokban. De mindez a történelmi tudáshoz tar32