Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IV.

ponton a növény növekedéséhez hasonlóan önkénytelen, vak és szükségszerű volt, azt a magasabb állásponton úgy nyerjük vissza, mint egy magasabb, szabad egyéniség világának az elemét. A K. által felállított három szellemi álláspontból tulajdonképen csak kettő marad, mert az etikus álláspont csak átmenetet képez az esztétikus és a vallási álláspont között. Bemutatja annak az ifjúnak az esetét, aki az esztetikus álláspontról a vallásira -akart átmenni, de kísérlete csődöt mondott. Beleszeretett egy leányba, de csakhamar észrevette, hogy az reánézve tulajdonképen teher. Ha távol volt tőle, eped utána s mivel költői tehetség volt, epedésének költeményeiben adott kifejezést, de ha a közelében volt, úgy érezte, hogy valami elválasztja őket. A leányka nem sejtett semmit, sőt örült a sok költeménynek s nem is gondolt arra, hogy ő csak eszköz, aki jegyesében felébresztette a költőt. A fiatal szerelmes mindezt közölte bizalmasával Constanstinus Constantinnal, aki azt tanácsolja neki, hogy oly ürügy alatt bontsa fel az eljegyzést, mintha méltatlan lenne a leányka szerelmére. A szerelmes ifjú elfogadja ezt a tervet, de nincs elég ereje és hidegvérűsége azt keresztül is vinni. Elhagyja jegyesét és titokban Stockholmba utazik. De nem tud felejteni. „Sápadt-e, meghalt-e, szomorkodik-e, elgondolkozott-e?" folyton ezek a kérdések bántják. Nem tud megnyugodni. Az ótestámentomi Jóbhoz hasonlítja magát, akinek a barátai váltig azt bizonygatták, hogy nincs igaza, amióta hamuban ül és sebek lepik el a testét. Jóbhoz hasonlóan a fiatalember is ártatlannak tekinti magát és protestál az egész világ s minden skolasztikus bölcs ellen, ha az azt igyekszik bebizonyítani, hogy jogtalanul cselekedett. Mindig jobban s jobban elmerül Jób történetében, könyvének minden szavánál úgy érzi, mintha lelke mélyéből szólna. Jóbnak az őt hibáztatókkal szemben végre is igaza lett. Az Úr szólott és visszaadta Jóbnak a boldogságát. Ez ismétlés. Hátha ő hozzá 30