Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

I.

jegyzés a naplójában, amely ily kétségbeesett pillanatot ír le: „Most jövök épp egy társaságból, amelynek én voltam a lelke, élces megjegyzések omlottak ajkamról, mindnyájan nevettek és bámultak engemet, én elmentem s gondolataim messzire kalandoztak, elmentem.., oda, hogy főbelőjjem magamat." Ε rövid kétségbeesést ez a megjegyzés követi: „Halál és pokol, én eltekinthetek ezektől is, mint mindentől, csak önmagamtól nem, nem vagyok képes elfelejteni önmagamat még alvásomban sem." A búskomor fiatalember áll előttünk ezekben a nyilatkozatokban. K., mikor e nehéz gondolatok meglepték, szerette volna önmagát elfelejteni. Kereste az emberek társaságát, kereste a szórakozást. Ifjú koráról maga is azt mondja, hogy kievezett „az élvezetek feneketlen tengerére is." Jensen szerint naplójának e kitétele alatt nem szabad tényleges bűnre és kicsapongásra gondolni, mert az ilyen mindig távol állott K.-tól, inkább gondolatban átélt bűneire vonatkozik ez. K. zárkózott természetű volt. Barátai és mások is mit sem tudnak ifjúkori bűneiről, jólehet egy helyütt azt is mondja, hogyha egész életét Istennek szenteli is, akkor sem vezekli le soha ifjúsága bűneit. Újabban többen azt igyekszenek bebizonyítani, hogy K. ifjúsága nem volt tiszta. A nagy város, valamint terhelt neuraszténikus természete nem zárja ki ennek a lehetőségét. Atyja sokszor neheztelt rá vizsgái letevésének halogatása miatt, mert nagyon jól tudta, hogy fia azokat könnyűszerrel letehette volna. Nem egyszer mondta fiának: „Belőled semmi sem lesz, amíg a pénzed tart." Nagyon sok pénzt költött, költséges pasziói voltak. Sokszor naphosszat kocsizott Koppenhága környékén — holdvilágos éjszakákon. Már korán szép könyvtárat szerzett. K.-ot, amint később látjuk, nagyon bántotta, hogy atyját vizsgájának elodázásával, nagy költekezésével oly mélyen elkeserítette. 13