Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IX.

senki sem bántotta, az emberek nem adták vissza sokszor kíméletlen célzásait, támadásait. Az ilyen mártíriumságot mégis csak könnyebb elviselni, mintha valaki az éhenhalásnak teszi ki magát a meggyőződésért s elszakad azoktól, akiket szeret. „Nincs keresztyénség" — hangoztatja folyton Kierkegaard. Bizony minden időben éreznünk kell, hogy mily távol állunk a keresztyénség egyedüli ideáljától, a Krisztustól. A magát őszintén vizsgáló keresztyén mindig mélyen átérzi ezt a szót: „Hiszek Uram, segíts hitetlenségemben." A létezőben mindig csak rosszat, mindig csak Bábelt, csak a szektáskodó, csak a rajongó lát. Akik a keresztyén életideálnak a teljes megvalósítását követelik a hívőktől és abban a hiszemben élnek, hogy maguk azt tökéletesen megvalósítják, megfeledkeznek Pál apostol eme szavairól: „testben lakván, távol vagyunk az Úrtól." (II. Kor. 5, 6.) Az evangélikus egyház sohasem tanította, hogy tagjai, tehát a papjai is csupa igaz keresztyének volnának. A római egyház tanítja ugyan, hogy az egyházon kívül nincsen üdv, de azt még ez az egyház sem tanítja, hogy hívei csupa keresztyének lennének. Némely szekta ugyan azt állítja, hogy minden tagja szent, igaz keresztyén. De ezek a szentek sokszor nagyon is gyarló emberek. Az igaz keresztyénséget különben az Üdvözítő maga olyannak jelzi, hogy bizony sokszor még maga az sem, aki annak birtokában van, nem tudja, hogy e legdrágább kincs valóban az ő tulajdona. Luthert

1

2) műveinek és naplójának a tanúsága szerint tisztelte. Szorgalmasan olvasgatta a prédikációit. Életének végén azonban Lutherrel szemben is kételyei támadnak, így azt hangoztatja, hogy túlkorán lépett ki a szerzetes rendből és hogy a téves kinövéseket döntögetve sok értéket is ledöntött a középkori egyházból. A protestantizmus szerinte nem helyesbítése, hanem csak módosítása a keresztyén ideálnak. A protestantizmus az 104