Sztehlo Kornél: A Protestáns Közös Bizottság munkája 1892-1924 (Budapest, 1926)

III. Ellentét a közös bizottság és a vallásügyi miniszter közt

• 19 gyakorlása sem tagadható meg, a róm. kath. egyház például a fővárosban kénytelen tűrni, hogy egy fővárosi róm. katli. plébánia megüresedése esetében a praesentálási jogot a törvényhatósági bizottság más vallású tagjai is gyakorolhassák. Hogy ez igazságtalan és tarthatatlan állapot, aláírjuk. De ezt csak úgy lehet megszüntetni, ha azt a másik igazságtalnságot, hogy a másvallásúak a róm. kath. egyház szükségleteit fedezni kötelesek, szintén megszüntetjük. Ezen sérelmes állapot tarthatatlansága még jobban kiviláglik, ha azt a fennálló és eddig végre nem hajtott állami törvény szempontjából nézzük. Az 1868. évi 53. t.-cikk 23. §-a kötelezi a városokat, amelyek valamely vallásfelekezet céljaira a házipénztárból segélyt nyújtanak,· hogy abban igazságos arányban a többi felekezetet is részesítsék. A fővárosnak az utolsó népszámlálás szerint van, a katonaságot nem számítva, 703.448 lakosa, ebből 427.112 róm. katholikus, 276.336 pedig másvallású. Miután a főváros a róm. katholikus vallás céljaira 1907-re '833.129 koronát vett. fel a költségvetésbe, a lélekszám arányában a többi felekezeteknek 538.000 korona járna. Ád azonban a főváros a többi felekezeteknek összesen 178.400 koronát, tehát 359.600 koronával kevesebbet, mint a törvény szerint kellene. Távol áll tőlünk azt követelni, hogy a róm. katholikus egyház indokolt szükségletei fedezéséről gondoskodás ne történjék. Nem ezt akarjuk mi, hanem csak azt, hogy a róm. katholikus egyház szükségletei az egyenlőségi elv szemmeltartásával nyerjenek kielégítést. A róm. katholikus egyház hívei az egyházi szükségletekhez jóformán külön egyházi adóval nem járulnak hozzá. Nem azért, mert nem akarnak ezekhez hozzájárulni, hanem azért, mert ez így lett berendezve. A városi lakosság ate egyházi adótól legtöbb helyen teljesen mentes, az egyház összes szükségleteit a közadóból a városi pénztár fedezi. Faluhelyen megterhelik ugyan a szegény népet a párbérrel, de a hiányt, nem a kath. egyház gazdag alapjából, nem a püspök és káptalanok feles jövedelmeiből pótolják, hanem a másvallásúaktól hajtják be dologi teher címén. Ahol ez a behajtás nehézségekbe ütközik, a községi elöljáróság által szavaztatják meg a katholikus egyház és iskola szükségleteit és az úgynevezett „községileg avertált párbér" jogcímén adóztatják meg a protestáns lakosságot. Az eddigiekkel bebizonyítottuk, hogy az 1848 :SX. törvénycikk 2. §-ban kimondott elv még nincs teljesen végrehajtva, és hogy ezen elvne'v elösmerése még nem egyszersmind az elvnek végrehajtása. A nehézségek, amelyekbe ezen sérelmek orvoslása ütközik, csak a helyzet félreértésén alapulnak. Mihelyt megjön a belátás, hogy a vallásfelekezetek között jő egyetértés minden magyarnak közös érdeke, csak egy kis jóakarat kell hozzá, hogy ezek a viszonyok az igazságnak megfelelően rendeztessenek. Elvi kijelentésekkel azonban a dolgon segíteni nem lehet, és azért a dolognak oly elintézése, mint azt Nagyméltóságod leirata tartalmazza, bele nem nyugodhatunk. Nagyméltóságod válasza nagy elégületlenséget fog kelteni az egész országban és ha Nagyméltóságod az egyenlőség «Ivének tényleges megvalósításától továbbra is elzárkóznék, az sajnosan 2*