Sztehlo Kornél: A Protestáns Közös Bizottság munkája 1892-1924 (Budapest, 1926)

III. Ellentét a közös bizottság és a vallásügyi miniszter közt

18 a javadalmakrói nem gondoskodnának és azokat pusztulni hagynák, javadalmaik zár alá vétessenek és az épületek helyreállítása és· javítása a zárlat jövedelmeiből eszközöltessék. A 2. pedig szórói-szóra ezt rendeli: „Praeterea etiam eo reflectendum, ut Episcopi et Ecelesiarum Patroni de Parochorum intertentione et SSubsistentia a populo (ubi neccesum esset) praestanda; prospiciant." Ezen törvény szerint tehát, amely pedig újabb magyar törvénnyel megváltoztatva nincs, nemcsak az építkezés, hanem még a plébánosok eltartása sem követelhető a kegyúrtól, ez a püspökkel együtt csak gondoskodni köteles, hogy ezek a költségek, ahol szükséges, a néptől behajtassanak. A magyar egyházjogi írók ezen téves tanítása azonban úgjr átment a köztudatba, hogy ma azt már minden bíróság kétségtelen jogszabály gyanánt elismeri, hogy a kegy urasági teher dologi teher, amely a nemesi birtok vagy annak bármely birtokrészecskéjét akként terheli, hogy a kegyúr köteles nemcsak a plébános teljes ellátásáról gondoskodni, hanem az épületeket javítani és a rombadőlteket újból felépíteni. A dologi teher létezését pedig a canonica visitatióról felvett jegyzőkönyvvel látják megállapítva, amelyről a Curia 31. sz. döntvényében kimondotta, hogy ez egymagában a dologi teher létezését nem állapítja meg. Habár pedig a fentiek szerint a kegyúri tartozások terjedelme és dclogi terhi minősége a magyar törvények szempontjából nagyon is kifogásolható, minket protestánsokat ez kevésbbé érdekel, de igenis, sérelmes reánk nézve az, hogy mi egy oly róm. kath. egyházi természetű jog címén, melyről mi szívesen lemondunk és amellyel élni nem akarunk, köteleztetünk a róm. kath. egyház céljaira adózni. Hogy mi erre köteleztetünk, míg a katholikus földesúr erre a protestáns egyházzal szemben kötelezve nincs, ez talán mégis csak beleütközik az 1848: XX. törvénycikk 2. §-ában kimondott egyenlőségi elvbe ? Ahol valamely jogszabály, habár a törvény ellenére és a törvény meghamisításával keletkezett, és a bírói Ítéletekben nyilvánuló gyakorlatban oly mély gyökeret vert, mint nálunk a kegyurasági terhek viselési kötelességének tana, ott általános elvek hangoztatásával és azokra való utalással a bajon segíteni nem lehet, ott csak a törvényhozás állíthatja helyre a téves tanítások által megzavart igazságot. Feltétlenül szükség van tehát törvényre, amely ezt a százados igazságtalanságot, amely az 1848. XX. törvénycikkben kimondott elvvel homlokegyenest ellenkezik, a magyar közéletből kiküszöbölni fogja. Tudjuk, hogy a kérdés minden jogos igényt és érdeket kielégítő megoldása gondos előkészítést kiván s hosszabb előmunkálatokat igényel. Távol áll tőlünk, hogy annak elITamarkodott megoldását kívánjuk. De mentől nagyobbak a közmegnyugvást keltő rendezés nehézségei, annál szükségesebb, hogy aztonnal és komoly akarattal fogjunk hozzá a megoldás előkészítéséhez. Hiszen, hogy ennek a kérdésnek az igazságos rendezése a római katholikus egyháznak is kiváló érdeke, bizonyítja azon anomalia, amely a róm. kath. egyház nagy sérelmére a főváros és a szabad kir. városok praesentálási jogát illetőleg fenforog. Miután az igazság követelménye, hogy attól, aki a terhet viseli, a jog