Sztehlo Kornél: A Protestáns Közös Bizottság munkája 1892-1924 (Budapest, 1926)

III. Ellentét a közös bizottság és a vallásügyi miniszter közt

nyeinket félremagyarázza és valódi értelméből kiforgatja (•< hogy vannak jogintézményeink, amelyek az egyenlőségi elvvel meg nem férnek, Xagyméltóságod egyáltalában nem reflektál. Feleslegesnek tartja azonban Nagyméltóságod ezen viszonyok rendezését azért is, mert az efí.ves felekezetek az általános rendeletek ellen épp úgy véteni fognak, mint a törvény ellen. Ezen kijelentésre azt jegyezzük meg. hogy: 1. Mi nem újabb általános elvi kijelentéssel, hanem az illető concrét viszonyokat az egyenlőség elvének megfelelő módon szabályozó törvényhozási, illetőleg kormányzási intézkedésekkel óhajtjuk ezen kérdéseket rendeztetni. 2. Éppen ezért kérünk a törvények meg nem tartására sanetiót, hogy a törvényt betartsák. 3. Az a kijelentés, hogy újabb jogszabályt azért nem kell hozni, mert azt úgy sem fogják megtartani, meglepő ugyan, de el nem fogadható, mert bízunk abban, hogy a törvényt a kötelességtudó emberek meg fogják tartani, a kötelességszegőket pedig a törvény fogja a köteles engedelmességre kényszeríteni. Abban is félreértette Ν agy méltóságod a mi véleményünk első részét, mintha az egyebet sem tartalmazna, mint vallásügyi sérelmek felsorolását, amelyeket a szokott módon azzal véli elintézhetni, hogy azoknak az egyenlőségi elv szemmeltartásával való elintézését megígéri. Mi nem annyira az egyes esetekben előforduló, többnyire már helyre nem is hozható sérelmek orvoslását nem az egyenlőségi elv elleni sértés megtorlását céloztuk a concrét esetek felsorolásával. Ezt már azért sem kívánjuk, mert felszólalásunknak nem az a főcélja, hogy a visszaélések megtoroltassanak, hanem az, hogy a visszaélések a jövőben megakadályoztassanak azáltal, hogy egyrészt törvénnyel állapíttassanak meg azok a jogi következmények, amelyek a már létező törvények megtartását és végrehajtását biztosítják, másrészt kiküszöböltessenek azok az állapotok és intézmények, melyek, mint a vallásközi viszonyok súrlódási pontjai, a vallási békét folyton veszélyeztetik, a kedélyeket elkeserítik, a honpolgárokat egymással szemben ellentétes, sőt ellenséges helyzetbe sodorják. Ez a mi óhajtásunk és jogos követelésünk. Mi akarjuk a vallási bél-él, és nem azok, akik ezen kérdések rendezésétől irtóznak, mert egyes vallásfelekezetek érzékenységét nem merik felkölteni. Téves az a felfogás, mintha ezen kérdések rendezésének sürgetése valamely felekezet elleni támadás természeténél birna. A törvények, melyeket mi akarunk, nem valamely vallásfelekezet, vagy annak közegei ellen irányulnak, hanem minden honpolgárt kötelezőleg rendeznék a még nem rendezett jogviszonyokat, és éppen úgy képeznének biztosítékot a protestáns részről elkövetett túlkapások ős visszaélések ellen, mint megfordítva. Eredménye pedig ezen törvényeknek éppen az lenne, hogy a vallásfelekezetek között fenforgó súrlódási pontok kiküszöböltetvén, a béke és az egyetértés a vallásfelekezetek között biztosíttatnék. Nem akarjuk ismételni azokat a panaszokat, amelyeket többször hivatkozott véleményünkben a jogtalan és törvén,\ ellenes hittérítésre, a protestáns hitoktatásnak némely r. kath. vallású isko-