Erős vár a mi Istenünk! Emlékfüzet (Sopron, 1917)

Függelék. Képek Luther életéből

— 25 — csakhamar elesnénk," akaratunk vagyon a jóra, de hogy azt elvégezzük, nem tehetjük (Róm. 7. 18.), azért Hozzád fordulunk, jó Istenünk s kérve kérünk : add, hogy akaratunkat véghez is vigyük a te ingyenvaló jó kedvedből! (Filip. 2. 13.) Ámen. Himnusz. FÜGGELÉK. Képek Luther életéből. A kántáló diák. Hideg téli vasárnap volt. Eisenach lakosai sietve mentek haza a templomból, hogy a kandallónál fölmelegedjenek és ebédhez készüljenek. Dél táján három kis diák ment az egyik utcán. Tizennégy-tizenöt évesek lehettek. Meglátszott rajtuk, hogyan remegnek szegényes, vékony ruhájuk alatt, A háztetőkön végig csapódó szél éles havat szórt szemükbe, nyakukba. Itt-ott fázósan meghúzódó, apró szürke madarak röppentek fel előlük s tovább szállva panaszosan sírdogálták: Kicsi csűr! Kicsi csűr! — Nézzétek, gyerekek, mi is ilyen árva madarak vagyunk itt az idegen városban. Ázva-fázva koldulunk, hogy el ne vesszünk, — szól az egyik diák. — Jól mondod, pajtás, — hagyja rá a legnagyobbik — mi is elmondhatjuk: Kicsi csűr, kicsi csűr, mert ugyancsak szűkön van meg a mindennapi kenyerünk. Ez is sokszor igen panaszos. Keserűen bánom, hogy tanulni kezdtem. Még ezt az esztendőt végig nyomorgom, de tovább nem tanulok. — Elég rosszul teszed, — szólal meg a legkisebbik, — mikor ilyen szép tehetségekkel vagy megáldva. Hálátlan lész, ha a rád bízott talentomokat elásod, vagy csak világi haszonért akarod kamatoztatni. Engem már otthon is arra tanítottak, hogy aki megbecsüli Isten adományait és nehéz sorsban is csak benne bizik, azt az Isten nem hagyja el, hanem nyomorúságon keresztül is emberré neveli. Nekem ezek a madarak arról beszélnek, hogy aki ínségben, fagyban, de mégis hűségesen eltartja őket, eltart minket is, mig jónak látja, hogy tavaszt hozzon reánk. — Várhatom azt a tavaszt! — szól csüggedten amaz és tovább folytatná, de észre veszi, hogy jön valaki mögöttük.