Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

Mult jelen, jövő. — Vargha Gyuláné

A hegy tövénél állunk még a völgyben, De tudjuk, utunk fölfelé vezet, Nem járunk már a szürke porban, ködben, A tiszta léget szívni élvezet. Látókörünk is egyre jobban tágul, Élőnkbe lép, mi eddig rejtve volt, S amint az Ige égi fénye ráhull, Óh, mily sokat mond a jelen s a múlt. Épp négyszáz éve, hogy a vak sötéten Győzelmesen áttört a napsugár; S akit fölébreszt, hogy maradna tétlen, Mikor reá dicső, szent munka vár?! A wittenbergi templomon kitűzve, Fényt szórnak szét a bátor „tételek", S a szent ügyéit, ha kell, halálba, tűzbe Kész menni Luther, máskép nem tehet. Ö, kit, megoldni annyiak bilincsét, Az Úr maga hivott el eszközül, Föltárni újra lelkünk drága kincsét: „A bűnbánó hit által üdvözül." Nem fülbegyónás, csinált bűnbocsánat. Száz nyűg, szabály, mit ember vet reád, Nem hitvány pénzen megvett bűnbocsánat, Üdvöt csupán az Úr kegyelme ád! S míg itt a szent tűz egyre jobban terjed, Amott is gyúlt ki égi szikra már, De válaszúi rá földi tűz is gerjed, S a máglya lángja föl, magasba száll. Sok hü hitét halállal megpecsétli, De élni kell a leghűbbnek tovább, Kálvint az Úr erős kezével védi, Hogy rábízhassa nagy föladatát. S ő elvégezte. Hű volt mindhalálig, Meg nem rendülve sok vihar között, Egyik keze a gazt irtotta váltig, A másik gyenge plántát öntözött. Az ajka láng, az írótolla fegyver, Súlyos szava nem száll el, mint a szél, Mögötte áll maga, a talpig ember, Az élet az, mi legjobban beszél !