Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

A gályarab. — Bihari Kálmán

A gályarab. Ezernyi csillagok fényesen ragyogva Tükröződnek vissza a zúgó habokba. Lassan húzódik a tengeren a gálya, Hosszú, fényes vonal csillámlik utána. Éj van. Hűvös szellő csap át a tengerre Tyrrheni partokról, illattal terhelve. Enyhületet hoz tán, olajfáktól szállva Szegény gályarabok izzadt homlokára. A bilincs megcsördül. Párosan láncolva Hajófödél padján rabcsoport ül sorba! A korbács megpattan. Jaj, a hová sújtott! . . . Vér csordul, gyalázat, szégyen kínja dúl ott. Kik e nyomorultak? . . . Tán gyilkos söpredék, Homlokukon hordva a Kain bélyegét ? Emberiség szenyje, emberarcban állat, — Ily szörnyű büntetés másra kire várhat? . . . Virrad. Fényes sugár tört át a homályon, Boldogokra most száll legédesebb álom. Mi örömet hozna szegény gályarabnak A hajnal, kezdete egy új kínos napnak? Fényes nap világa sugarat szór rájok, Annál sápadtabb lesz halovány orcájok. Ah ezek hát a gaz, alávaló szörnyek . . . — Oh nézd azt az őszt, ki evezőnél görnyed, Nézd őket sorba mind . . . halld ajkuk mit szól? Káromlásba tör ki tán a szörnyű kíntól? . . . Hisz ez szent imádság, hisz ez buzgó ének, Trónjához az Eszme örök Istenének, A ki a szenvedést, ha reánk bocsátja, Ö tudja, mért teszi, az okát ő látja, S földön ütött sebre mennyországban ád írt . . . — Hisz mind szentet látsz itt, mind megannyi martyrt. Ök azok, — megáldva légyen szent emlékek — Gályarabul hurcolt protestáns lelkészek. Ök azok, az Isten hűséges szolgái, Itt vannak, hitöknek próbáját megvallni, Vértanúság által dicsőült apáink; Sélyei, Harsányi, Kocsi Csergő Bálint. Mennybe száll az ének, angyalok hallgatják, Kemény hang riad fel: „Elég már, ti kutyák!