Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

A gályarab. — Bihari Kálmán

Imádság kell nektek? Lassan megy a dolog! No mindjárt máskép lesz, ha én hozzáfogok". Vad poroszló ordít a rabokra durván, Kezével a súlyos korbács után nyúlván ; Már suhint ... és akit talál legközelebb, — Hófehér fürtéi szellőtől lengenek — Végig sújt az arcán, a vér ott kicsordul. A bántott szent arc a kínzó felé fordul. Mintha rászállt volna vérző homlokára A megdicsőülés fényes glóriája. Szelíd szép szemével kínzójára felnéz : „Üss fiam, üss tovább Szenvedni nem nehéz. Kit igaz hitéért üldöznek, gyötörnek: Ε romlandó testet kínozd bízvást. Öld meg. Itt végig hurcolván a gyalázat fáját, Megnyeri lelkem az élet koronáját. Vad üldözők dühe csattogjon felettem: Kősziklán épült ház ostromát nevetem. Isten itt is velem van, — tudom jól érzem — Hozzávágyó lelkem igaz sejtelmében. Üss, fiam, üss tovább. Hiszen te nem érted, Hogy míg te kínozol, én szenvedek érted, S mindenki javáért, az egész világért, Az örök Eszméért, örök Igazságért. A kínok közt nem jön ajkaimra átok. Szegény gyarló eszköz, neked megbocsátok. Isten itt is velem van, s ha jónak látja, Fáradt agg szolgáját magához bocsátja. Addig úgy történjék amint ő akarja. Üss fiam, üss tovább!" A poroszló karja Mit újra felemelt, lehanyatlik lassan, Durva kebelében a szív nagyot dobban. Nem hallott ő soha még ilyen beszédet, Megkapja a szivét valami igézet, Mondana valamit . . . s elfogja a szégyen, Mogorván elfordul. Elvadul szivében. Mely lappangott, felgyúl a jóság szikrája, Rég nem érzett könytől nedvesül pillája; Hirtelen visszajő . . . egész lénye reszket, Ajkához emeli a feltört agg kezet S bánat könye közt tör ki a szó ajakán : „Nem tudtam mit teszek, bocsáss meg oh atyám