Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

Gusztáv Adolf emlékezete. — Lampérth Géza

Mint ha nehéz, nagy felleg száll az égre Oly „borulat volt, oly rémes sötét. . . — Ö jött... s lelke sugárzó fényessége Szétriasztá a táj nehéz ködét; „Sötét ellen, hatalmad én nem félem — Zúgott — igazság ereje velem! Velem az Úr, kőszálam, erősségem — S amíg előtte meghajolok mélyen: Zászlóm annál magasbra emelem !" . . . Vakhit és önkény, e két sötét ellen, Jog — s igazsággal harcra keltenek ; A rontva zúgó vad áradat ellen Már-már meging a parányi sereg ... — Ö jön .. . s magasan lengő lobogóját Bátran követi lelkesült hada, Véres kardjára a győzelmi rózsát Tündér kezek mind egyre hintik, szórják És uj diadal minden uj csata. Visszatekintve megretten a lélek Bús csörgésedtől súlyos rabbilincs ... S mélységein e rémes, sötét éjnek Biztató fény csak egy sugárnyi sincs . . . — Ő jön a bércek szabad szép hónából — Ugy vélnéd: nem is halandók fia — Szemében égi lelkesedés lángol, Csüggedező szív tűzbe jő szavától, Kettős fegyvere: kard és biblia! Kard s biblia ... az zugó harci zajban Hű bajtársa a vad, kemény tusán, Ez — mikor az est jő szelíden, halkan, Édes nyugvás a nehéz harc után . .. S hálaimádság zendül meg a szívben S száll menny felé a végtelen kegyér' — Harsog az ének: „Erős vár az Isten!" .. — Mert az éltető, buzgó, tiszta hitben Ott is első a koronás vezér! . . Oh! nézzétek őt, vénje, fiatalja, Koronások s ti népek ezrei: Ádáz tusákon fényes diadalra Kis seregét mi büszkén vezeti!