Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

Luther. — Tóth István

Mik is valátok akkor, bün s bocsánat? Könnyen elfajzó páros szörnyszülött, Mely nevetett, amidőn sirt a bánat, S táncolt a nyugvó csonthalmok fölött. Mint polyvát szórták a sürü levélkét, Nem hagytak a gonosztevőnek békét: Ha pénzed cseng, bátran mehetsz tovább, Mennyben sem éri lelkedet a vád. S a hős nem fél elmenni Wormsba sem, bár Csak könyveket tart kézben fegyverül. És mint sasé, villan s ragyog a szempár, Míg néztén sok hitvány veréb elül; Mert lélek s ajk csupán egyről beszélnek, Krisztust mondják királynak és vezérnek; A pápa is csak föld gyarló fia; Isten szózatja csak a biblia. S nem hajtja őt se igéret, se ármány A szolgaság aranybékóiba. Keblébe a hit drága kincsét zárván, Újjal mutat rá, hol van a hiba S amit tanít, van annak követője: Szabadságban kél népek szebb jövője. S mert szeretettel nő az ismeret, Áldás a mennyből rá bőven ered. Immár gazdag, dicső s szent lett az áldás Négy századévnek sok küzdelmivel Csudát tesz a véren szerzett megváltás, Sátán hatalma egy a semmivel. S ha milliók vérét folyatja is, de Él és büntet majd a kegyelmes Isten, Mert népjogot tipornak lábbal ők, Kiknek lelkében ott lakik a gőg. Jer hát lelkünkbe, édes szent alázat, S hited nagy hősét, buzgó nyáj, köszöntsd Hogy bár egész világot ért gyalázat, S bár sok nép szenved fojtó vérözönt: Az igazság közéig a diadalhoz, Gyászéjjelek múlása szép hajnalt hoz, Ó hattyúdal új életet jelent Boldog hívőknek itt és odafent.