A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

III.Gyámintézeti ünnepély

27 ket, a népeket egymáshoz fűzték; de azokat a kötelékeket, amelyek a lelket az élő Istenhez és az élő Krisztushoz fűzik, semmiféle világvihar nem szaggatja és nem szaggathatja szét. Lelkemet mindig mély szomorúság fogja el, ha majd itt, majd ott hallom egy-egy embertársam ajakáról azt a baljóslatú szállóigét s ilyenkor, ha nem mondhatom is ki mindig, de mindig azt gondolom : szegény embertársam, ha te tudnád, mit jelent az: vészben és viharban, sötétségben és éjszakában, szenvedések és bánatok tengerén Isten kezét fogni és Isten kezétől vezettetni; ha tudnád, mit jelent az: sajgó fájdalmunkkal a Krisztus keresztjéhez menekülni, értünk szenvedésével vigasztalódni és az ő békességét hordozni szivünkben e világ háborúságai közepette; ha tudnád, mit jelent az: Istenhez való viszonyunkból, a hitből, az evangéliomból meríteni mindennap új erőt az élet küzdelmeihez, a kötelesség kitartó teljesítéséhez, — ha ezt tudnád, akkor nem beszélnél arról a csődről, melybe balhited szerint a vallás, a keresztyénség, az evangéliom belejutott. Nem, nem jutott bele, és ezerszer nem! Itt nem a külső világban feltűnő és számadatokkal kifejezhető dolgokról, hanem a szív, a lélek rejtett világának erőiről és tényeiről van szó. És most álljanak elő és emeljék fel szavukat mindazok, akik a világháború szenvedései, csapásai és kísértései közepette a Krisztus evangéliomának életfenntartó, vigasztaló, megszentelő erejét megtapasztalták és tegyenek hálás szívvel bizonyságot arról az evangéliomi hitről, melyet Krisztus apostolainak leghívebb és legnagyobb tanítványa, Luther Márton, hirdetett. Itt nem a hivők száma dönt, hanem az a tény maga, melyről a hívők bizonyságot tesznek. Ha pedig az evangéliomi keresztyénség világhelyzetéről van szó, vájjon véletlen dolga-e, hogy a világháborúban épen az a nép tanúsított és tanúsít legtöbb, valóban bámulatra méltó erkölcsi erőt, mely Luther Mártont adta a világnak s túlnyomó nagy részében a reformáció szellemének neveltje ? Nem mondhatjuk-e joggal ebben a vonatkozásban is: Az a diadalom, mely meggyőzte a világot, a mi hitünk? De a Krisztus evangélioma nemcsak a háború küzdelmei és szenvedései között legfőbb erőforrásunk, hanem a jövőre nézve is reménységünk egyedüli alapja. A háború befejezése és a politikai békekötés létrehozása az államfők, hadvezérek és diplomaták dolga. De a népek igazi kibékülése, a háborúból a béke idejébe is átszármazó végtelen sok baj, nyomorúság és züllöttség orvoslása, egy új, békés, erkölcsös világrend felépítése lehetséges és elképzelhető-e anélkül a hitben munkás szeretet nélkül, mely a Krisztus evangéliomának szelleméből fakad? Én megvallom, hogy a jövőre nézve másban, mint ebben, bízni nem tudok. M. t. ü. K. Egy régi római történetíró azt mondja, hogy minden államszervezet fennmaradását legjobban azok az erők biztosítják, amelyeknek létrejöttét köszönheti.*) Ez az igazság áll az egyházra, áll ami egyházunkra is. Egyházunk az evangéliomból született; azért csak az evangéliom erői tarthatják fenn. A történelem tanúsága szerint az emberiség összes vallásai *) Sallustius után szabadon.