A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

II. A kerületi tanítóegyesület ünnepi közgyűléséből

te A hitjavító tehát mint paedagogus is áttörő volt; nekünk protestáns tanítóknak pedig atyamesterünk. Ő jelölte meg az irányt, ő mutatta a haladás útját és akik századokkal utóbb követték: a Pestalozziak, Rousseauk, Diesterwegek, Dinterek, Kehrek és a többiek csak epigonok és utánzók. Ők már csak a kimért, megjelölt uton haladnak — de haladnak! És mivel a Luther Márton által megtisztított anyaszentegyház a haladás örök csiráit hordja méhében, azért kell annak folyton megújhodnia és azért halhatatlan! Mindezeknek tiszta tudalában és teljes átérzésében ünneplünk tehát mi, evangélikus tanítók. S a megemlékezésnek ezen szent, ihletett preceneteiben hálatelt szívvel teszünk fogadalmat, hogy atyamesterünket, Luther Mártont, valljuk követendő példánknak; az általa hirdetett tiszta, hamisítatlan evangéliumot fogadjuk el magunkénak. Ahhoz szivünknek minden dobbanásával, a vértanuk emlékéhez méltó áldozatkészséggel, törhetetlen hűséggel, — ha kell életünk árán is, de utolsó leheletünkig ragaszkodunk! És mélységes hálákat adunk a gondviselő, mindenható Istennek azért, amiért az idők teljében, az emberiségnek ezen egyik legnagyobb jóltevőjét a földre küldé s midőn egész lényünk beleolvad azon magasztos érzelmekbe, melyekkel ma a dicső férfiú és halhatatlan műve emlékének hódolunk, egyúttal ígérjük, hogy minden földi kincsnél becsesebb örökségét megőrizzük, gyarapítjuk és védjük! Isten minket úgy segéljen! * Ezeknek előrebocsátása után felkérem a Dunántuli ág. hitv. evang. Egyházkerületi Tanítóegyesület jelenlevő képviselőit és tagjait, állítsanak emléket évkönyveinkben a reformáció négyszázados jubileumának! Az egyesület főjegyzője ezen felszólításra a következő jegyzőkönyvi deklarációt olvassa fel: b) A tanítóegyesület ünnepi deklarációja. Mi dunántúli egyházkerületi ág. hitv. ev. tanítók a kegyelemnek 1917-ik esztendeje és kilencedik hónapjának 25-ik napján Sopron városában tanácskozván, mindenekelőtt mélységes hálákat adunk a mindenható Istennek, hogy e napot megérnünk engedte. Szivünket a legmagasztosabb ünnepi érzés árasztja el. Ez az érzés elfelejteti velünk a jelen borzalmas időket s a multak jelenéseinek szemléletére késztet bennünket. S a multak története elvezet a világ sorsát intéző Isten trónjának zsámolyához, ahol azok az új életet teremtő események születtek, melyeknek megindítói Luther Márton és hitvalló őseink voltak s akik előtt ma egyetlen egy imává magasztosult fohászban lerójuk a hála áldozatát.