Kovács Sándor: Madách történetszemlélete (Pécs, 1940)

8 vi szolgás közt a csónak fenekén feküdve, míg rabszolgái eveztek, oly hangon beszélt róla, mint nagy őse Saguntum vagy Carthago elestéről. A Gens Julia egykori nagy tetteit, tündöklő múltját messze hajdankorba vesző mondáknak vagy mitológiai történeteknek látta és bitte. A változatlan kisszerűség örökös látványa a nagyság és kiválóság lehetőségének még hitét is gyökerestől kiirtotta eltörpült lelkéből. Időtöltése ételben-italban való tobzódás, pénz- és napfecsérlés az íny legcsekélyebb élvezete nélkül; a szűk korlátú elmék erőlködő, szellem nélküli élcelődése, amit az élősködő vagy éppen fizetett hallgatóság hálás tapssal köszön meg. A férfiasság minden formájától való beteges irtózás, amely a jóakarat büszke patriciusi erényét szolgalelkűséggel elegy, lélektelen udvariassággá aszalta s amelyet szomorú járulék módjára egészített ki a nő lealacsonyítása; a szerelem bubájától megfosztott érzékiség tombolásában a férfi és nő egykor eszményi és költői lángú, egymás lelkébe néző viszonya százszor megúnt lélektelen technikává, majdnem gyűlölt járommá süllyedt. A haldokló kultúrák jelleméhez illően szinte kínos gonddal gereblyézik össze az élet tarlójáról a testi gyönyör ottfelejtett maradék kalászait. Az élvezet feneketlenségében mindent elérve, fásult egykedvűséggel várják, remélni nem merik, hogy talán egy véletlen perc terem még némi izgalmat petyhüdt idegeiknek, egy leszúrt gladiátor szétfreccsent vére vagy a cirkuszi martírok, nagy balgán testvériségről és jogról álmodók jajveszékelése, amibe antistrófa gyanánt belevág az elszilajult tömeg lélekfagyasztó üvöltése. A költő találóan jellemzi Ádám szavaival az életcsömört: „A gyönyör csak egy Ital víz a meglankadottnak S annak halál, ki habjaiba dűl." A szín mesteri fokozásával szemlélteti az ember süllyedését az úti por és az életnek posványai felé, hogy a keresztyénség megjelenését, mint történelmi szükségességet világítsa meg. Megmagyarázza „az idők teljességét", amiről az írás szól: azt a pillanatot, amikor az emberről teljesen eltűnik Isten képe és hasonlatossága (a teológia műnyelvén a „status integritatis"), hogy helyet adjon a tökéletes testi-lelki leromlás állapotának („status corruptionis"), amely a megváltást, Isten kegyelmi tényét s Jézus áldozatát elodázhatatlan szükséggé teszi. Madách történetszemlélete a nélkül, hogy beszélne róla. egyezik a Biblia felfogásával.