Kovács Sándor: Madách történetszemlélete (Pécs, 1940)

9 Az Isten lelkétől ihletett nagy költőnek legdicsőbb művészete az, hogy igazi és rejtett gondolatát olvasójával találtatja ki. IV. A szín a testi gyönyörről való elmés vitával kezdődik, amibe a nők is belevegyülnek, pajzánul más-más húron játszatva lelküket. A vita hangja a minden szépet, jót, szentet semmibe vevő cinizmusé. A gyönyör serlege színig telt már, az a kérdés, tudja-e még valaki fokozni? Vagy eldől és kiömlik arany nedve? Fokozódik a gladiátorok küzdelmével, Ádám fogadásával. A jókedv hirtelen elborul, a táncjátéknak is bágyad ingere; a társaság dalt kíván és zenét. Dalversenyre kél a két lány, Hippia és Cluvia. Hippia dala a gyönyör változatosságát és végtelenségét magasztalja; vidám, de még némi tartózkodást árul el; a nőies szeméremnek elmosódó árnyéka suhan át rajta. Mintha a boldog szerelmű Catullus mámoros lírájának szerény visszhangja volna; bántó éle, fulánkja nincsen. Borral, szerelemmel Eltelni sohasem kell, Minden pohárnak Más a zamatja, Minden leánynak Más a varázsa S a mámor, az édes mámor Mint horpadt sírokat a nap, Létiink megaranyozza. Cluvia nem éri be a gyönyör magasztalásával; úgy érzi, e társaságnak kevés a bor- és szerelemfakasztotta mámor dicsőítése, izgatóbb és vaskosabb táplálékra éhezik. Ő az erényt gúnyolja ki, a női és férfi erényt egyformán: Lucretia női becsületét, Brutusnak hazaszeretetét, katonaerényét. Bolond világnak nevezi azt, amikor Szentnek hívék, mit kacagunk ma. Az egész dőzsölő társaság rázúgja a refraint: örüljünk okosabb világ van, örüljünk, hogy mi élünk abban. Ε dal fejezi ki a közlélek igazi hangulatát. Cluvia Lucretiában az összes római hitveseket, anyákat, Volumn iákat, Corneliákat kigúnyolja és szemérmetlen ledérségét ujjongva ünneplik.