Kovács Sándor: Madách történetszemlélete (Pécs, 1940)

7 temet az élettelen adatok garmadája. Madách az erdőt látja és festi, nem az egyes fákat, a részleteket, amelyek csak egységes egészbe olvadva hatnak és ragadnak meg. Amit sejtet, több annál, amit érzékeltet. A római szín lélekrajza a legcsodálatosabb és legfenségesebb művészi remek, aminek fölépítése a világirodalomban páratlanul áll. Érezzük, hogy nem pusztán művészi ihlet alkotta, hanem a lélek mélyén élő istenhit is, sőt voltaképen ez az igazi erő, amaz pedig az engedelmes segítség és eszköz a lelken átizzott igazság kifejezésére. Míg a cselekvény látszólag alig mozdul előre, a lelkek átalakulása szédítő sebességű. Ε lüktető fejlődés festése az emberi lélek tökéletes ismeretén alapszik, egyetlen kis félrebillenést vagy mesterkélt és igazolhatatlan vonást sem fedezhetünk fel benne. A római világ lelkiségének rajza ízről-ízre egyezik azzal a képpel, amit a korról költői és történetírói vetítenek elénk műveikben, Suetonius a Császárok életrajzaiban, Ammianus Marcellinus történeti könyveiben, Seneca tudóskodó szolgalelkűséget tükröző munkáiban, Juvenalis és Martialis maró szatíráikban, Augustinus Vallomásaiban. Az erkölcsbíró feddő szigorúsága és a megalázottságát, süllyedését mélyen érző emberi lélek csüggedt, reménytelen keserűsége mintha versenyre szállna bennök: melyik érzés igazabb és jogosultabb? Bizonyára e művek voltak a költő forrásai, de Madáchnak egyetlen mondata többet tár fel és árul el, mint náluk a részletek gáttalan áradása. Néha egy puszta szó a léleknek valóságos életlihegését ábrázolja. Kétségtelen, hogy ami szemünk előtt megjelenik, nem egy röpke pillanatnak megrögzítése. Három évszázad s közel tíz emberöltő szünös-szünetlen hullámzó lelkiéletéből, elképesztő, szinte a hatványszámok aránya szerint fokozódó süllyedéséből gyűjtötte össze és illesztette egybe az ellesett jellemző vonásokkal élő és mozgóképpé a nélkül, hogy korszerűtlenné válnék. Fölszabdalja a történelmi valóság széles szövetét keskeny szalagokra, hogy meggyőzőbben éreztethesse és elfogadtassa a történelmi igazságot, ami a történelem lelke. Ε nemzedék a teljesen kimerült s eltompult idegrendszer, a hanyatthomlok sorsörvénybe bukó életuntság nemzedékének tükörpéldája. Ε nemzedéknek nincs már ereje élni, vágyni és akarni, de nem tud tisztességgel meghalni sem, hogy ha a kegyelet nem is, legalább a szánalom hullatna könnyet sírjára. Az erejemúlt római nemes testében fáradt, harcra gyenge, munkára rest, lélekben kiáltó üresség. A Scipiók és Fabiusok utóda, ha egy óra hoeszatt csónakázott az averni tavon, reszketve, ideg-