Kovács Sándor: A speyeri birodalmi gyűlés történelmi jelentősége (Budapest, 1930)

5 bizalmatlanságán. Ε versengés mellett, mely tulajdonképen a hatalmi egyensúly törvényét szolgálta, másodrendű kérdésnek látszott a török uralom előretörése, amelynek egyedül a meggyengült Magyarország állt ellen, magára hagyva, egyre csüggedtebb lélekkel, egyre foszlóbb energiával. Jellemző e kor törekvéseire s e nemzedék lelkére, hogy a császár vagy francia király ellen lehetett szövetségbe tömöríteni a keresztyén államokat és uralkodókat, de a török vész ellen nem. A harc egyik elemét alkotja a királyi absolutismus és a sáncait végerőfeszítéssel védő hűbéri rend küzdelme, mely gyakran a nemzeti szabadságharc színeivel jelent meg a porondon; az anyagilag megerősödött és az utolsó félszázadban szellemi központokká vált városok, a harmadik rend közjogi és társadalmi súlyának emelkedése az eddig túlnyomóan nemesi világban. A születéssel és névvel örökölt kiváltság mellett a munka, a gondolkodó ész, a szellemi kiválóság követelni kezdi társadalmi elismerését, az ember, az égből a lélekbe szállt isteni sugár, az erkölcsi érték jogát. Sőt a fajok lelkisége is jelentkezik már, mint harci tényező, bár még nem öntudatosan. A keresztyénség megújhodásán föl lehet ismerni a kettős elágazást a román és germán fajok belső tagozottsága és lelki szerkezete szerint. Németországot szakadozottsága, urainak pártossága másodrendű hatalommá süllyesztette. Koronája inkább dísz, mint erőforrás. Rendjei, fejedelmei gyakran idegen érdekek eszközei, saját nemzetük javának szemérmetlen árulói. A császárválasztás elképzelhetetlen arányú lélekvásár. Albert mainzi választófejedelem hat ízben adta el szavazatát hol I. Ferencnek, hol V. Károlynak, mindig drágábban. A többiek erkölcsi színvonala sem magasabb, talán az egyetlen Bölcs Frigyes szász választófejedelmet kivéve, akinek küszöbén megtört kora romlásának árja s akinek őszinte kegyessége köztisztelet tárgya és élő példaképül szolgált. A császár tekintély volt, de nem hatalom. Csak időnként, akkor érvényesíthette teljes erejét, ha az európai harctéren pihentek a fegyverek és szenvedélyek. Ily pillanatokban ráért gondolni a keresztyénség egységére, a török háborúra, a vallási reformokra, amelyek irányítására a Nagy Konstantin óta élő hagyomány alapján jogot formált. Az egy**