Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

54 lógó, néhány pedig úgy szaladt szét, mint a gyenge borjú lába. A Mózes-tábla formájának egységesítése még nem sikerült. A MELE azonban készíttetett és minden lelkésznek ingyen fel is kínálta a formás és a lelkészi állás komolyságához illő Mózes-táblát. Azonban nem mindenki vette igénybe vagy ha elfogadta is, az öregektől örökölt rosszformájú Mózes-táblák elkopására vár, ami pedig igazán nagy kár. Milyen nagy áldás volna, ha a lelkészi egyenruha egyforimásításával és az istentiszteleti rend azonosításával együtt bevezethettük volna egyházunkba az éneklés módjának azonosságát is. Sajnos, ezen a téren még sok a teendőnk. Egyházi iskoláinkban ősi szokás volt, hogy a tanítást minden nap énekléssel és imádkozással kezdtük. így énekeinket minden gyermek megtanulhatta. És a legelső tantárgy mindig a vallás volt. Mikor a Néppárt az állami iskolákban is megkezdte az egyoldalú felekezetieskedést, a minisztérium a nem katolikusok ismételten felhangzó panaszára kénytelen volt elrendelni, hogy az állami és községi iskolákban felekezeti jellegű imádságot mondani nem szabad. Sajnos, igen sok tanító felekezetieskedésnek érezte a régi öröklött szokások megtartását és egyházi iskoláinkban is voltak, akik általános és színtelen imádságokat óhajtottak bevezetni. Úgy tudom, hogy ez a rossz szokás ma már megszűnt. Az éneklés is elhanyagolódott. Sajnos, hogy igen sok felekezeti iskolánk van, ahol az éneklést nem igen gyakorolják, vagy ha igen, akkor nem tartják meg az egyetemes vallástanítási szabályrendeletben adott rendelkezéseket. Ez az oka, hogy vannak egyházközségek, amelyekben a gyülekezet alig tud néhány dallamot énekelni, de van olyan is, amelyben az istentisztelet alatt, ikülönösen az úgynevezett intelligencia, egyáltalán nem énekel. Az állami iskolába járó evangélikus gyermekek, különösen pedig a középisko-